Hollister- Wave Resque és SomIster

5 táncos lány. 5 táncos fiú. Két csapat. Egy "főnök" lány. Egy fiú a másik csapatból. Kegyes hazugságok, szerelem, ármány fűszerezi a táncos és iskolás mindennapjaikat. A csapatok aztán együtt dolgoznak. Mit hoz az új összevont csapat sorsa?

Ez itt a Hollister- Wave Resque!

A blog a saját regényemről szól, amiben a fejezeteket rakom fel sorban. Ebben a bejegyzésben meg mindenfélét közlök a regénnyel kapcsolatban. Jó szórakozást a történethez :)

A történet egy 15 éves lányról, Alice Hollister-ről és négy barátnőjéről szól. Belőlük alakult ki a Wave resque nevű tánc-csapat. A másik oldalon van egy handsome Boyz nevű csapat, akik öt fiúból állnak, köztük az, akinek nagy jelentősége van a regény cselekménye alatt: Zac. Ő lesz Alice nagy választottja. Mialatt híresek és sok rajongójuk van, járnak iskolába is. De mivel óriási a rajongás a csapatért, a lányok nem vállalják fel, hogy ők a Wave Resque, hanem letagadják azzal, hogy kicsit a kinézetükön változtatva mennek iskolába, a táncok alatt megint máshogy néznek ki. Alice az elején nem meri bevallani Zac-nek hogy a lány akit minden reggel látnak és a Hollister-csaj is ő egy személyben. Végül is elmondja és ez még közelebb viszi egymáshoz őket. Az osztály sorsáról meg majd a történetben :)

Eljutottunk a legfontosabb ponthoz: a szereplőkhöz! Na íme az a tíz fiatal, akikről szól a történet.

Alice Hollister (főszereplő)

alice_tancproba.jpgalice_hollister_fsz_wave_resque.jpg

kor: 15

A Wave Resque vezéregyinsége

kinézet: hullámos, mellig érő sötétbarna haj és sötétbarna szem, alacsony és vékony lány

tulajdonságai: nagyon nyitott, őszinte, szerény és védelmező

gyenge pontja: nagyon nehezen tudja az igazat magában tartani

akiért dobog a szíve: Zac

barátok: a csapattagjai és Gavril a legközelebbi barátja

Emily Dragon

emily_dragon_wave_resque.jpg

kor: 16

kinézet: derékig érő barna haj, kék szem, magas, vékony lány

tulajdonságai: nagyon őszinte, cserfes, beszédes, pletykafészek-típusú lány (ő a csoport pletyka-továbbítója, amiben megeyeznek hogy kimehet az megy is)

gyenge pontja: amikor a barátnőit bírálják, olyankor nagyon elszáll vele a ló

akiért dobog a szíve: Adam

barátok: a csapattagok és pár sulis barát, de ők csak haverok

Emma Russell

emma_russell_wave_resque.jpg

kor: 15

kinézet: hosszú szőke haj, kék szem, közepes magas, vékony lány

tulajdonságai: szerény, kritikus, akaratos, néha forrófejű

gyenge pontja: amikor a titkos szerelme semmibe veszi >.<

akiért dobog a szíve: Eric

barátok: a csapattagok és Andrew

Jane Jacerlyn

jane_jacerlyn_wave_resque.jpg

kor: 15

kinézet: hosszú vörös haj, zöld szem, alacsony, vékony lány

tulajdonságai: nagyon védelmező, segítőkész, visszafogott, galamblelkű

gyenge pontja: amikor a tanár a tudására nem olyan jegyet ad amit érdemelne

akiért dobog a szíve: most senki, viszont barátnője előtt ő volt Andrew mindene

barátok: a csapattagok, Zac és Andrew

Tanya White

tanya_white_wave_resque.jpg

kor: 16

kinézet: mellig érő egyenes fekete haj, zöldeskék szem, közepes magas, vékony lány

tulajdonságai: védelmező, romantikus, reménykedő

gyenge pontja: amikor nem látja Andrewt

akiért dobog a szíve: Andrew (hivatalos együttlét!)

barátok: a csapattagok és pár sulis de ők csak haverok

Zac Somy

zac_somy_handsome_boyz.jpg

kor: 18

kinézet: szőkésbarna haj, kék szem, magas, izmos fiú

tulajdonságai: védelmező, kritikus, gyengéd (de tud kemény is lenni) 

gyenge pontja: ha Alice-t szomorúnak látja

akiért dobog a szíve: Alice

barátok: csapattagok, pár haver a városból

u.i: eredetileg nem cigizik csak a kép ilyen

Adam Ovenbrook

adam_ovenbrook_handsome_boyz.jpg

kor: 17

kinézet: barna haj, barna szem, elég magas, vékony fiú

tulajdonságai: vissazfogott, őszinte, védelmező

gyenge pontja: amikor nem bír aludni és órán csak ül mint egy sült hal

akiért dobog a szíve: Emily (csak tetszés!)

barátok: csak a csapattagok

Eric Smith

eric_smith_handsome_boyz.jpg

kor: 16

kinézet: barna haj, barna szem, elég magas, kicsit izmos fiú

tulajdonságai: néha bunkó, de segítőkész, védelmező

gyenge pontja: amikor kiosztják

akiért dobog a szíve: Emma (csak tetszés!)

barátok: csapattagok és elég sok haver a város másik sulijaiban

Gavril Carpenter

gavril_carpenter_handsome_boyz.jpg

kor: 18

A Handsome Boyz vezéregyénisége.

kinézet: fekete haj, sötétbarna szem, elég magas, kicsit izmos fiú

tulajdonságai: védelmező, segítőkész és homokos!

gyenge pontja: hogy a pasikat szereti és ha Alice maga alatt van

akiért dobog a szíve: nincs, de ha heteró lenne, Alice lenne a mindene

barátok: csapattagok, elég sok haver a városból és Alice a legjobb lány barátja

Andrew Bloom

andrew_bloom_handsome_boyz.jpg

kor: 17

kinézet: kicsit szőkés barna haj, kék szem, magas, közepesen izmítósított fiú

tulajdonságai: nagyszájú, védelmező, menőnek számít, néha kicsit eljár a szája

gyenge pontja: ha nincs vele Tanya és ha Gavrilt piszkálják

akiért dobog a szíve: Tanya (hivatalos együttlét!)

barátok: csapattagok, sok haver a városban

 

Remélem tetszenek a karakterek, nagyon jó szórakozást a történethez! :)

(u.i.: szeretnék a hollister.waveresque@gmail.com e-mail címre kritikát kérni valakitől. lehet az pozitív, de negatív is. előre is köszönöm)

 

 

Július 11-én belekezdtem a történet folytatásába, ami ugyanezen az oldalon található meg :) remélem az is tetszeni fog ;)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 6
Heti: 33
Havi: 170
Össz.: 10 687

Látogatottság növelés
Oldal: Bevezető, tartalom, szereplők
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »