Pont nyolcra érek be a suliba. Ilyen se fordult még elő velem, hogy kis híján kések suliból. Ahogy hazaértem, még az se érdekelt, hogy a barátnőim egyfolytában hívtak telefonon, hogy végre meséljem már el, mi volt Zac-kel és velem tegnap azon a versenyen. Csak bedőltem az ágyba és tíz óra alvás sem volt elég nekem. Amikor óriási késésben vagyok, kihagyom a reggeli buszozást. Ma nincsen Zac-elemzés, sajnos. Reggel amikor jöttem majdnem elütöttem egy kutyát az utcán. A zebránál kis híján levitte egy kocsi a biciklim hátsó sárhányóját. Amikor meg mennék be a suliba, rájövök hogy a hajamat teljesen elfelejtettem összefogni, szerencsére szemüveget hoztam. Mialatt keresem az irodalomtermet a harmadik emeleten, összefogom egy magas copfba a hajam. Megtalálom a 23-as termet. Megállok az ajtó előtt. Még nem kezdődött el az óra, mert kintről is hallani Tanya és Emma hangos nevetését. Megigazítom a szememen az álcámat és bekopogok. Majd benyitok.

            Jól gondoltam. Tényleg nem volt még óra. Csak a furcsaság, hogy a fél osztály nem jött. Még az az féreg Tina sem, aki eléggé kitett Emmának. Még úgy két éve jött a másik osztályba egy új fiú és Emma olyan fülig szerelmes lett belé, hogy arról jobb nem beszélni. Ez a kis féreg Tina meg a fiú figyelmét magára vonta a mindig kiteszem-a-mellem pólókkal meg a ki-van-a-fél-picsám nadrágokkal és rávette a fiút hogy játsszák el a barátnőm előtt hogy együtt vannak azért mert olyan idegesítő. Kérem: mit ártott neki? Szegény barátnőmet majdnem az öngyilkosság határáig vitte, amikor szólni mertem az osztályfőnökömnek, aki szépen elintézte a dolgot. Úgy ahogy kell. Azóta csak vicsorítva szokott rám mosolyogni, én meg mindig odaszólok hogy Szép jó reggelt, Vicsori! Ezzel befogja mindig a pofáját. A barátnőm felé lesek. Elmosolyodok majd feléjük igyekszek.

            Szóval Emmának azért van ma ilyen nagyon jó kedve. Ma kiengedte a haját és kivasalta. Tanya ma hullámos tincsekkel rebegteti Andrew szívét. Tanya arrébb csúszik, így középen foglalok helyet. Jane és Emily a másik osztályba jár. Kár. Pedig öten mi lennénk az osztály legderűsebb csapata. De hárman is elég jól el szoktunk lenni.

-Jó reggelt derűs Emma. –küldök egy mosolyt Emma barátnőm felé aki bólint.

-Reggelt. –köszön vissza. Pont fordulnék Tanya-hoz hogy halljam az újabb infókat hogy milyen pletyka szállt el melyik kis csitri szájáról, amikor Emma félbeszakít azzal hogy az arcomat maga felé fordítja.

-Na most elmondod nekünk szépen, hogy mi volt tegnap veled és Zac-kel! Részleteket is kérek! –emeli meg hozzá a mutatóujját.

Bejön a tanárnő. Ma éppen a szokásos iskolai egyenruhát viseli, ami egy átlagos fekete kicsit bővebb szabású felső, amin virít a suli címere és egy átlagos farmer. Attól eltekintve, hogy a negyvenes éveit tapossa, ő az egyik legfiatalosabb és legkedvesebb tanár a suliban. Szerencsénk volt hogy őt fogtuk ki nemcsak osztályfőnöknek, de nyelvtan és irodalomtanárnak is. Emma hangos hangjára felénk néz. Miután elfordul gyorsan ellenkezni kezdek.

-Ööm, Emma! Nem lehetne inkább szünetben?

-De! Szépen a tizenkettes terem előtt megvárjuk a többieket és míg kivonulunk az udvarra, szépen elmondod hogy mi volt. Okés vagyok?

-Ja.

            Na most szedd össze még a gondolataidat! A mai óra úgy is csak annyiból áll, hogy aki előző órára nem hozta a verset, amit írni kellett, annak most kell megírnia, a többieknek szabad foglalkozás. Emma sem hozta be, emiatt ő kimarad a buliból. Tanya-nak meg egyedül miért mondjam el? Úgy semmi értelme. Legalább addig van időm rendezni a dolgokat.

            Szóval mi is volt tegnap azon a versenyen? A bizsergést semmiféleképpen nem mondom el. Az a kettőnk titka. Az számomra nagyon intim dolognak számít. Először volt hogy kerestem a kódom és egy fekete pólós mellkason véltem felfedezni és aztán felnézek és bumm, ő volt az. Na, ez már egy kerek egész mondat. Előveszem a leckefüzetemet, és a hátuljára vadul írni kezdek. Tanya csak forgatja a szemét és újabb üzenetet ír Andrew-nak. Jól megy annak, akinek mobilnete van.

Csak  dől belőlem a szó és a mondat. „Aztán valahogy elkezdtünk beszélni, úgy emlékszem arról, hogy milyen furin éreztük magunkat a tavalyi táncfesztiválon, aztán eltáncoltuk a táncot. Sokkal jobban és durvábban, mint ahogy elképzeltem. Azta, mi aztán bájcsevegtünk tánc közben! És baromi dögös volt! A tánc közben valahogy arra tértünk ki hogy mi lenne ha taliznánk valamikor vagy ilyesmi… meg azt mondja: meg akar ismerni. Istenem, olyan cuki volt!  Észre sem vettem aztán hogy vége lett a táncnak, elmondták a véleményt, és csak azt éreztem hogy Zac a kezemet fogja. Nagyon égőnek éreztem magam. Aztán még pár szót beszéltünk és ennyi. De annyira cuki”

            Az utolsó mondat kihagyhatatlan volt. Amikor végzek, Tanya már engem néz, Emma meg épp most végzett a versírással. Felénk tart. Hát mégsem úszom meg a kifaggatást?

-Tanya, valami új pletyka? –kérdezem meg gyorsan mellettem ülő, tisztára unatkozó barátnőmet.

Rendesen felül a székben. Elvörösödik. Mi volt itt, mialatt én elkéstem? –Hát, ez úgy volt, hogy reggel nulladik órára bejöttem, ugye az hétkor kezdődik. És képzeld ahogy megyek ki, ki van az aulában? Andrew egy bazi nagy csokor virággal és mellette a két haverja…

-Gavril és Zac!? –döbbenek meg.

-Hát ja. Na igen, megkaptam a virágomat, de úgy hogy szinte a fél tanári tudja hogy Andrew-val mi együtt vagyunk, aztán jött a döbbenet: Zac körbenéz, elkezdi: Hol van Alice? Elkezdem neki: Még nincs itt, szerintem késni fog. Erre ő: Kár, Andrew csokrából kicsórtam volna egy szálnyit neki. –felsikkantok. De csak halkan. Mióta jövök be Zacnek? Virágot adni nekem? Ezt nem értem! Folytatja. –Mondom neki: Mióta jön be neked Alice? Rá a válasz: Mióta tegnap jó szexi módon eltáncolgattunk a versenyen. Állítólag a bírók között volt pár fiatalabb évjárat, és azt posztolták ki Instagramra –nyomja elém a telefonját  -hogy bizony megvan az év legerotikusabb párja díjra jelöltek: te és Zac!

Csak kerek szemekkel bámulok rá. –Basszus! Nem kellett volna késnem!

-Ne aggódj, így se úgy se úszod meg a totális leégést. Délután fél kettőkor itt fog a suli előtt várni. El akar menni valahova veled.

-MIVAN? –kiáltunk fel egyszerre Emmával. Ne, csak azt ne! Én, édes kettesbe egy állatszép városban Zac Somy-val? Úgy érzem, nemsokára engem Mrs. Somy-nak fognak hívni. Totális leégés lesz! A rajongók meg lesznek őrülve. És én sem leszek máshogy.

-Alice! Ú! Te és Zac… ez bizony smárral fog végződni! –mint egy végszóra, megszólal a csengőszó.

Kis híján kilököm a padból Emmát. Úgy röhög, hogy alig bír felkászálódni egyedül a padlóról.

-Meg még tudod hova kapsz egy jó nagy smárt! Arra a ragyás seggedre!

Ezen még Tanya is elneveti magát mellettünk. Kiérünk a folyosóra. Végre egy kicsit frissebb levegőhöz jutok. Mindjárt szétdurran az agyam.

            Akkor most mi lesz velem? Nem értem az egészet. Mondtam neki hogy egyenlőre tagadjuk az egészet. De ezek szerint még egy éjszakát sem bírt ki ezzel. Nem értem. Tavaly óta semmi jelet nem adott arra, hogy talán akárcsak egy törtrésznyire, de bejönnék neki, erre jön ez a duós verseny, ahol egybe kerülünk, rendezzük a bizsergéseinkről alkotott képet és megváltozott minden? Vagy nem bírom elképzelni hogy mi adhatott neki okot arra, hogy ilyen lépésre szánja el magát.

            Épp a suli másik szárnyába, a tizenkettes terem felé igyekszünk, amikor észreveszem, hogy Tanya és Emma is engem figyel.

-Mivan? –kérdezek vissza.

-Nem értünk. Miért kételkedsz az egészben?

-Te nem kételkednél? Van egy pasi, akit mindennél jobban szeretsz. Aztán kiderül, hogy buzi. Totálisan összetörsz. Aztán jön a bandatársa, elveszi az agyad, de közben még a másik változásában is bízol, aztán egy évig semmi aztán jön egy duós verseny és minden egy csapásra megváltozik. Nem értem. –folytatnám de Tanya közbeszól.

-Te észlény, már a tavalyi fesztivál óta bejössz neki!

            Ez megdöbbent. Még meg is állok. Megdermedek.

-Hogy…mi? –csak ennyit bírok kinyögni.

-Nem gondoltad volna? –mond ennyit, majd otthagyja bennem a bizonytalanság magvát.  Odaérünk a terem elé és már halljuk Emily-t és Jane-t.

-Jóreggelt. –köszönök nekik nagy nehezen. Alig bírok levegőt is kapni. Ezt…valahogy nem bírom elhinni. Nem hiszek abban hogy bejövök neki. Majd ha ő kimondja a két szemembe…majd akkor talán elhiszem majd. Túl sok pletykát hallottam már. Nem hiszek ezeknek sem.

-Sziasztok. Mi ez a nyomasztó légkör? –mutat körbe Jane köztünk, mialatt hátrasöpör pár vörös tincset az arcából.

-Csak Alice agya nem nagyon bírja befogadni azt, hogy bejön Somy-nak. –meg sem várom hogy befejezze.

-Csak akkor hiszem el ha a szemembe mondja. Túl sok pletykát hallottam már és éltem meg. Nem hiszem el.

-De hisz’ mindannyian ott voltunk! Még Gavril is! Pedig állítólag ha nem a pasikért ugrálna akkor már régen veled lenne.

-Azt tudom. De Zac-et nem értem. Majd a talin kiderül. –Az istenit, miért nem mondom el a bizsergést!? Az kavar be mindent! Vagy nem. Nem tudom.

-Á, mindegy… szóval, a suliban is publikus az, hogy Bloom és White egyenlő örök szerelem? –fordul Emily Tanya-hoz.

-Már ti is tudjátok? –mutat rá mosolyogva. Ilyenkor hogy tudnak ilyen felszabadultak lenni? Hirtelen megszólal Jane telefonja. Üzenete jött. Engem most valahogy nem érdekel hogy ki mit üzenget neki. Biztos valami jött-ment, aki kisilabizálta, hogy bizony a park egyik padjára Jane telefonszáma van felírva.

-ALICE! –sikítja mind a négy barátnőm, aki Jane köré csoportosult.

-Mi bajotok van már megint? –ordítok rájuk. Most nem vagyok jó formámban, most legszívesebben a világ végére szaladnék, aztán megnézném, hogy Zac utánam jön-e.

-Ezt el kell olvasnod! El fogsz olvadni! Emily, szerintem hozz a büféből pár hűtött szénsavas vizet mert itt bizony olvadásveszély lesz. –adja ki a parancsot Tanya.

-Igenis, értettem. –mondja majd eliszkol.

Közelebb lépek. Jane a kezembe nyomja azt a hatalmas palacsintasütő telefonját, ami akkora nagy, mint a két tenyerem együtt. Egy új üzenetet kapott. Zac-től méghozzá. A beszélgetés elejétől olvasom.

Alice miért ilyen szomorkás? Nem értem. Én a legjobbat akarnám neki. Talán mégis én csesztem el valamit? Annyira tehetetlennek érzem magam. Ilyenkor egy sima ölelés nem ér semmit. Nem tudom mit kéne tenni.

A talin valld be neki őszintén hogy mit érzel és valamelyik nap szerintem lepd meg azzal, hogy elmész hozzájuk és nagy beszélgetést tartotok az igazi énetekről:) szerintem az jó lenne

Kösz a tippet. Megteszem. Érte bármit megteszek. Úgy érzem az a táncfeszti tényleg sorsfordító volt számomra… ha nem ismerem meg, egyedül és magányosan halok meg:’/

Ha a sors neked szánta, még talicskán is utánad tolja :’)

És igenis nekem szánta, mert olyan szép és olyan szexis amikor csak táncol és lehunyja a szemét és semmi másra nem gondol, csak a táncra… vagy talán másra is gondol közben?

Lehet ám hogy rád :*

Nem lehet biztos. Mondjuk én minden próbán gondolok rá… a táncfeszti óta ;) amugy bevallhatok valamit?

lökjed!

Úgy érzem nagyon bejön= szerelmes vagyok a barinődbe <3

            Én meg csak állok és remegő kézzel adom vissza a telefont a barátnőmnek. Emily visszaér a vizekkel és szó nélkül elveszek egye tőle és jól meghúzom. Legalább a felét kiiszom. Kiszáradt a szám. Lehetetlennek tartom hogy ez igaz. Hogy szerelmes viszonzottan belém. Nem igazán jut el az agyamig.

-Szerintem kell még neki pár perc mg felfogja. –mondja Emma.

-De akkor ki volt az a csaj azon a duós versenyen? –kérdezi Tanya.

Megfordulok, barátnőm két szemébe nézek. Elmosolyodok. –Hát ki más, ha nem én?

Azonnal letámadnak. –Miért nem mondtad el?

-Azt hittem hogy letudom tagadni.

-De minek tagadtad volna le? Mit titkolózol még? Ezen kívül valami hatalmas dolog? Tudod hogy kinek jössz be? Felfogod agyilag?

-Nem nagyon, de majd a találkán amikor meglátom.. na akkor fog pofán vágni a valóság. De az osztály előtt még meddig kell játszanunk ezt az egészet? Hogy mi nekünk semmi közünk a Wave Resque-hoz?

Jane körbenéz. Amott áll három fiú osztálytársunk. Hozzájuk csatlakozik az ő osztályukból még öt fiú. –Nem tudom. Talán a szakközépben töltött éveink végéig. Nekünk biztosan. Emmáról már tudják hogy a Wave Resque tagja, szerintem ezek után Tanya-t is gondolják, mert Andrew kijelentette egyszer egy Tv-beszédben, hogy ő bizony egy Wave Resque-s csajjal van együtt már hónapok óta. Ha összejössz Zac-kel nagyon vigyáznia kell, hogy hol mit mond. Ha meg a többieknek is összejön a dolog, végképp nehéz lesz. De fel kell készülnünk rá. Ha a semmiből ennyi rajongónk lett, akkor a hírnevünket és az álcánkat is megtudjuk tartani. Ne aggódj.

-Egy valami miatt aggódok. –kapok a fejemhez. A hajam. A szemüveg. Basszus! Az álca! Ez így nem lesz jó. –Jane! Az álcám! Zac nem tudja hogy a szemcsis csaj és a Hollister-csaj egy és ugyanazon személy!

-Akkor előtte is tagadnod kell?

-Egy ideig biztos. Amúgy… Emily! –szólok a barátnőmhöz, aki épp megindult a mosdók felé. –A talimra.. kölcsön tudnád adni a napszemcsid? Tudod, az álca ápol és eltakar!

 

 

            Megszólal a hatodik óra végét jelző csengőszó. Szinte oda se köszönünk a tanárnak, már rohanunk is a lány mosdók felé. Valamit kezdeni kell velem hogy ne derüljön ki semmi. Hogy minden a régi legyen. A suli az átlagos énemet ismerje. Zac viszont a Hollister csajt. Nehéz lesz. De ki fogom bírni.

Amikor Jane bevágja az ajtót, mindenki felsóhajt. Csak én nem. Teljesen, atomjaimban is reszketek. Találkára megyek Zac Somy-val, és azzal az izmos testével és azzal a csodálatos két szép kék szemével. Én, a félig átlagos, félig híres Wave Resque tag. Nem tudom hogy sikerül az álca, de remélem hogy sikerül. A viselkedésemen nem akarok változtatni. Átlagosan és bandatagként is ugyanúgy viselkedem. Nincs álviselkedésem.

-Alice! Kértem kölcsön az egyik tizenegyedikestől sminket. Milyet akarsz?

-Húha, azért ennyire nem kéne elmenni! –jegyzem meg. Nem akarok utcaszélinek tűnni.

-Legalább a szádat hadd emeljük kii! –kérlel Emma.

-Jaj, na…. Csak azt! A szempillámat meg majd én! Nem akarok kurvának tűnni.

-Nem leszel az, nyugodj már le. –bíztat Tanya. –Ugyanannyira izgulunk mi is, mint te.

-Hát nálam tuti hogy nem jobban. –nevetek fel. Ez most ugye vicc? Én vagyok most itt a legparásabb.

-De mi is izgulunk értetek, mert összeillenétek és cukik vagytok amikor táncoltok. –mondja Emily.

-Csak egyszer láttál minket táncolni! –fordulok felé döbbenten.

-Meg felkerült YouTube-ra a táncotok, mint az év egyik legjobb duó-tánca.

Felsikkantok. Már az év legjobb duótábncos-párja is mi vagyunk, nemcsak a legereotikusabb? És a csajok szerint cukik is? Ebből mi lesz még a nap folyamán?

            Végül is rám erőltetnek egy közepes rózsaszín színű rúzst, meg kierőlködi Emma, hogy hadd fesse ki a szempillámat. Csak ültem azon a wc-ülőkén, és biztos úgy nézhettem ki, mint akit kínoznak. De tudom hogy csak jót akarnak nekem. Egy felejthetetlen élményt azzal a személlyel, akit nagyon kedvelek. Akár kinézetileg, akár belsőleg. A fenébe! Elfelejtettem megkérdezni, hogy reggel milyen felsőmben volt. Most sincs világvége, megkérdezhetem.

-Tanya!

-Igen? –kérdezi, mialatt befejezi pont a szám díszítését. Remélem nem vagyok egy bohóc.

-Mi volt Zac-en? –kérdezem. Totál hülyén hangzik biztos. Tanya elhúzza a száját.

-Miért érdekel téged annyira?

-Mert. Csak. –vágom rá gyorsan.

-Ennyire lényeges neked?

-Eléggé. Csak az agyamban lezajló pontozáshoz kell.

Tanya kis híján elröhögi magát, mialatt felállít az ülőkéről. Emma is végzett a szememmel.

-Úristen! Te pontozod a minden reggeli kinézetét? És úgy őszintén: hány pontot kapott például tegnap?

-Ugye most nem gúnyolódsz? Ha igen akkor hagyjatok békén és ne avatkozzatok bele semmibe! –mondom totálisan komolyan.

-Nem! Úgy hangzott? –kérdezi, megveregeti a vállam.

-Nagyon is.

-Na de tényleg! Nem tudjuk mi jár édes főnökünk fejében amikor ködös….

-Nem vagyok a főnökötök és nem vagyok szerelmes!

-Nem vagy szerelmes!? Ezt a hazugságot! Lányok! Alice-nek milyen hosszú lett az orra ettől a hazugságtól? –kérdezi meg a többieket. –Alice! Ne mondj már ekkora baromságokat. Látszik rajtad!

-Én bizony még semmi szerelemfélét nem érzek. Csak azt hogy nagyon bejön.

-Hát az legtöbbször ugyanaz.

-A szerelem az az, amikor már ismered is. Én csak látásból ismerem, meg tudom hogy mikor miket lép, de mást nem ismerek benne. Következtetés: nem vagyok szerelmes Somy-ba. Na, hadd nézzem, milyen bohóc lett belőlem. –mondom a szöveget, ami hirtelen eszembe jutott.

            Nem nagyon szólnak hozzám. Tudják, hogy kevés az önbizalmam, hogy nem hiszem el hogy ekkora szerencsém lehet. Azt hiszik, hogy én abban a hitben élek most, hogy ezt az egészet azért csinálta hogy jól összezavarjon. Lehet. Erre nem is gondoltam. Lehet hogy semmit sem érez. Csak megjátssza. Ahogy én az átlagost.

            Amikor belenézek a tükörbe, kis híján összecsuklik a lábam, emiatt kénytelen vagyok Tanya-ba és Jane-be kapaszkodni. Emma és Emily csak mosolyog. Érettebbnek, felnőttesebbnek nézek ki. Úgy, mint egy tizenhat-tizenhét éves lány. Nem, mint egy tizenöt éves csajszi. A hajam kiengedve, egyenlőre a szemüveg még rajtam, de majd ha meglátom Zac-et, leveszem magamról gyorsan. Hogy ne tudja meg, ki vagyok igazából. Akkor tuti  hogy senki leszek a szemében és lőni fognak a szép életnek.

            Kivonulunk a mosdóból, és kiigyekszünk az udvarra. A kapuhoz lesek. És már ott áll. Világoskék feszülő póló, tízes skálán ezres pontszámú izmos karokkal, fekete farmerral és egy számomra szokatlan Nike edzőcipővel, amiben azért szintén megjelenik a zöld szín. Biztos szereti a zöldet. De annyira nem mint a feketét. Mondjuk neki baromi jól áll. A haja megint olyan, mint tegnap, szőke, de félig barna is. De most nem tudok csak huszonnyolc pontot adni rá. Most még a harminc is kevés. Százat kéne adni. Nem, inkább egy fektetet nyolcast. Szerintem amiatt van, mert életemben először töltök szervezettem időt csak Vele. Amikor észreveszem, eldugom a szemüvegem a táskámba és picit megigazítom a hajam. A lányok is észreveszik.

-Micsoda összeöltözés! –mutat a ruhámra. Észre sem vettem, hogy egy világoskék trikót vettem fel. Ez már tényleg nem véletlen!

-Nem is vettem észre hogy mit vettem fel reggel. Azt se tudtam egész nap hogy mi van rajtam. –felnevetnek ezen a poénon. Én is elnevetem magam. Zac meghallja a nevetést. Felénk néz. Azonnal kiszúr.

            És teljesen elönti a pirosság. Elkezd összevissza nézelődni, de valahogy mindig rajtam állapodik meg a szeme. Repdes a szívem. Nyelek egyet és hátba ütöm Emmát, aki mindjárt szétesik a röhögéstől.

-Elnézést. De miért fordult el szerinted?

-Mert öszenéztünk és zavarba jött… -folytatnám de ezek szerint egyik barátnőm sem süket.

-Úúú! –úzni kezd mind a négy. Legszívesebben egyesével ütögetném le őket, de inkább csak jókislány-módra sétálok mellettük. Jane megy ki elsőnek a kapun. Aztán én. Totál égés.

-Szia, herceg. –köszön oda Jane. Én meg megcsapom a karját.

-Jaj, te hercegnőcske meg ne csintalakodjál hanem inkább szaladj hű hódolódhoz hadd szorítson keblére.

-Na most fogd be.

Még Zac is elröhögi magát. Én meg totál piros leszek, ahogy egymással szemben állunk.

-Akkor megyünk? –kérdezi. A tekintetéből kisüt, hogy a barátnőim jobb ha nem jönnek velünk. Nem is akartam hogy jöjjenek.

Bólintok. –Aha. –a barátnőim eléggé kihúzzák magukat. –Nem szeretnék lesifotósokat mögém! Nem akarom hogy ez a találkozás publikus legyen. Majd azt a részletet mesélem el, amit mindketten úgy akarunk, nem? –felnézek rá. A szeme ma úgy néz ki a napfényes idő miatt mintha nem is kék lenne hanem szürke. És ez annyira beszippant hogy észre se veszem hogy a csajok úznak, mi meg csak állunk és bámulunk. És nem veszi el a szemét. Csak mosolyog és néz.

-Ööm, ja. –megszólal. Körbenéz a barátnőimen. Kicsit huncut mosoly terül el az arcán, majd a kezébe fogja a kezemet és Jane-t kis híján fellökve elviharzik velem. Egy ideig maga után húz, majd beérem és mellette lépkedek. Két pillanat alatt teljesen összeizzadt a tenyerünk de nem hajlandó elengedni. Pedig én egyre jobban egy paradicsom leszek.

Már a főutcán sétálunk. Még mindig fogja szorosan a kezem. Érdekes módon ő nem vörös. Átlagos, viszont a mosolya ami párszor az arcára fagy, az valami ragyogó. Úgy ragyog a mosolya, mintha büszke lenne rám. Mondjuk két fej különbséggel eléggé hülyén nézhetünk ki, de akikkel eddig szemben j9ttünk, mindig mosolyogva néztek ránk. Ebben a szempillanatban meglátok egy srácot, aki mindig ott van az előadásokon. Megismer. És kis híján kiesik a szeme. Én csak óvatosan megbököm a vállammal Zac karját. Azonnal lehajol hozzám. Az az illat ami belőle árad, valami fenomenális.

-Mi az?

-Rajongó a láthatáron. –bökök előre óvatosan a fejemmel.

Nézi, nézi, majd elmosolyodik. –Ugye én jobb pasi vagyok a szemedben?

-Ez nem kérdés. –vágok vissza és végre látom elvörösödni. Megszorítja a kezem még jobban, majd éppen pont akkor fordul le velem egy kis utcába, amikor menne el mellettem az a srác.

Közelebb lép hozzám. A cipőnk orra összeér. A bizsergés újra kezdődik. Már azt hittem, hogy végleg elmúlt. A jobb kezemet felemeli és a szíve környékére helyezi, míg a balt satuszerűen megszorítja. Igazítok az ujjainkon, így már teljesen össze vannak kulcsolva és így szorítok vissza szintén satuszerűen. A vigyorát, ami az arcára ülepszik, bármilyen bántó szöveggel sem akarnám lemosni. Azt akarom hogy mindig így mosolyogjon rám. Igazuk volt. Tényleg nagyon bejövök neki.

-Nemsok ideig megyünk még. Amúgy a közeli pizzázóba akartam menni, mert ott lehet nyugodtan beszélgetni. Még asztalt is foglaltam, persze bent, hogy nehogy felismerjenek minket. El akartam mondani. Ahogy megláttad azt a srácot, valamiért az ugrott be, hogy meg akarlak az olyan rajongóktól védeni, akik durván nyomulnak. Nekem is vannak olyanok,de mivel fiú vagyok, picit könnyebben le tudom szerelni őket, mint te.  És csak azt akartam még, hogy… -a szemembe néz –az egyik olyan rajongóm, aki tőlem akart pár tánclépést tanulni, hogy meghódítson egy lányt. Aztán pár napja kaptam az SMS-t Jane-től, hogy egy pasi az osztályotokból táncszakkörön egy elég híres zenére elkezdett neked úgymond „csábosan” táncolni. Csak hogy tudd: hogy te Nekem –emelte ki a szót –kellesz, de annyira hogy elmondani nem tudom. Talán tettekkel betudom bizonyítani. Szeretném tudni, hogy kölcsönös-e az érzés.

Felnézek rá. Arra a két szép kék szemére. Mélyen belenézek. Valami változik. A mosolya mintha őszintébb lenne. Vagy talán csak én láttam rosszul? –Kölcsönös. Mint a bizsergés is.

            Elengedi a kezem, de csak amiatt, hogy magához tudjon ölelni. A fejem a mellébe van fúrva, és érződik hogy milyen izmos, de mégsem kemény. Anya mondta hogy az izmos fiúknak nagyon kemény a mellkasuk. Hát ezt megcáfolom. A fejem tetején nyugtatja az állát, még közelebb húz, olyan közel hogy a szívverését szó szerint érzem. A hátamat simogatja a kezeivel. A két nagy karja fogva tart. Olyan fogdában tart, amiből ki nem lehet szabadulni. De én olyan szerencsés vagyok, hogy ki sem akarok. Mellette akarok lenni. Vele akarok lenni. Életem első kapcsolatát vele akarom elkezdeni. Szeretném viszont, hogy ez a kapcsolat sokáig tartson. Igaza van a barátnőimnek. Szerelmes lettem belé. Hát ez jó.

-Szerintem menjünk tovább. –mondja, de nem enged el még. Én bizony addig míg ő el nem enged, addig el nem megyek innen egy tapodtat sem!

A fejemet a mellkasára fordítom, a jobb arcomat teljesen belefúrom, a szemeimet lehunyom és csak ölelem még tovább. Biztos békésen és nyugodtan nézhetek ki mert nevetni kezd, majd megszólal. –Ezek szerint nem akarsz elmenni.

-Menni mennék csak akkor hiányozni fog ez az érzés.

-Nem fog hiányozni. Ott is kapsz majd belőlem eleget.

-Belőled nem lehet eleget kapni.

-Belőled sem.

            Nem csak hogy szerelmes vagyok, még viszonzott is. Óriási. Ha a szüleim megtudják, abból bizony nagy baj lesz. De egyenlőre érte bármilyen hazugságra és tagadásra készen állok.

            És jézusom, a barátnőim! Remélem hogy nincsenek errefelé, mert akkor tanúi lehetnek, hogy a főnökük bizony hogy elkelt. És nem akármilyen személynek. Remélem nem készült lesifotó, mert akkor a rajongók is ugyanolyan feldobottak lesznek, mint amilyen én vagyok.

            És érdekes. Nem bizsergek. Ez fura. Talán eddig tartott az érzés? Befejeződött valami régi és valami új megakadályozza, hogy bizseregjek? Vagy a bizsergés csak azt jelentette, hogy vágyunk egymásra? Ezt még ki kell deríteni. De még annyi idő van… nem tudom mennyi idő van. De megmondjam a plánét? Nem érdekel. Mert Zac Somy mellett nem érdekel hogy mennyi az idő.

 

Oldal: 2. fejezet
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat