Csak nyugodtan. Nem kell gyorsan csinálni. Nem kell olyan gyorsan mozogni, mint ahogy begyakoroltam. Elég a közép tempó. Felhangzik a nekem szóló zenerészlet. Hátradobom a szemembe lógó hullámos sötétbarna tincseimet. Most nem az átlagos Alice vagyok a suliból, hanem Hollister csaj a Wave Resque-ból, akiért annyi meg annyi ember rajong a tánctudása miatt. Meg kell tennem. A hírnevemért. A sok rajongóért. Szeretem őket. És szeretni is akarom még őket elég sokáig.

Balra kilép, mellé bezár. Ugyanez jobbra. Ezt háromszor egymás után. Aztán jön a különleges csavar a lépésekben. Ez szokatlan lesz a kis Hollister csajtól. Felpörög a zene, vele együtt én is. Ide-oda mozgok, mintha ide-oda rángatnának láthatatlan kezek. Következő lépés, olyan mintha ledönteném őket, aztán feláll a többi barátnőm is. A csapatunk többi tagja. Akik mindjárt maradandót alkotnak.

            Emma csettint. Mindenki leguggol, kivéve én, az a feladatom, hogy a sztepp-tánc mozdulataim részletét elszteppelem. Felállnak, ugyanazt ismétlik. Megint háromszor csettint, szőke hajának pár hullámos tincse körbetáncolja az arcát, ahogy koncentrál, hogy hallható legyen a csettintése. Megint ugyanaz a részlet. A barátnőink ismétlik. Most jön a bumm. Felhangzik három énekelt mondat a zenéből, aztán leáll, Emma megint csettint, majd mindenki leguggol, még ő is. Csak én vagyok állva.

            Az egész sztepp rész jön. Amit heteken át gyakoroltam. Most rajtam a világ szeme. Úgy mozog a lábam, mint még soha. Szinte mintha sztepp-bajnok lennék, pedig szinte sosem szteppeltem csak mostanában szoktunk rá hogy ezzel fel lehet kicsit turbózni az előadást. Csak jár a lábam, kis híján összeakadnak, de nem, mert meghallatszik a végszó és én is leguggolok ahogy kell.

            Az a pár másodperc, amíg nem szól zene, elég hogy összenézzek mind a négy barátnőmmel. Emmával, aki még mindig dörzsölgeti az ujját. Emily-vel, aki csak sugárzik a büszkeségtől. Jane-nel, akinek olyan vörösnek tűnik a haja, mint a tűz. Tanya-val, aki mintha kicsit el lenne ködösödve, biztos arra gondol, aki az élete értelmét jelenti neki. Kacsintok Tanya-ra, majd mind az öten kirúgjuk magunkat, pont akkor, amikor kell, és a szokásos Wave Resque-s mozdulatsor következik. Kilép jobbra, mellé zár, de közben a kezünkkel játszani, fordulás, lemenni a földig, ott pár apró idézőjelben nőies mozdulat, majd fel, előre a kar, fordulás vissza, először a bal kart a mellkas elé majd a jobbat és míg hárman hajat pörgetnek, Jane és én ismételjük az előzőt még kétszer, majd megint le a földre guggolva és elhalkul a zene.

            Egyszerre fújjuk ki a levegőt. Vége. Ez is megvan. Láttam rajtuk hogy elfáradtak. Bevallom, én is. A tapsvihar ma kifejezetten hangos. Pár helyről mintha a csapatunk nevét is hallanám, de még felállunk, meghajolunk majd kivonulunk. Következik a fotókészítés, és a sok autogram osztogatás. Már megszokott procedúra. De mindig, minden alkalommal egyre jobban megimádom. Imádom, amikor szeretnek az emberek. A suliban teljesen átlagos vagyok, de ilyenkor kibontakozhatok. A rajongók előtt legalább megnyílhatok és mindenre nyitottak ők is. Szeretik azt, amit csinálunk. Szeretik, hogy átlagos tizenöt-tizenhat éves lányok összeálltak és a város egyik legkedveltebb tánccsapata lettünk. Bemegyünk egy közeli nyilvános wc-be és gyorsan átöltözünk.

Nincs színpad, mivel nem kormányilag elismertek vagyunk, nincs nekünk biztosítva. De így az utcán is szeretünk fellépni. Volt már rá példa, hogy megtaláltak minket, és addig nógatott minket egy kamasz pár, míg a kedvenc zenéjükre nem kezdtünk el táncolni. Két perc alatt, úgy hogy össze se beszéltünk, olyan jó koreográfiát állítottunk össze, hogy a pár felvette videóra, kitették YouTube-ra és legalább ötszáz rajongóval többet szedett össze velük a hivatalos közösségi oldalunkra. Egyre többen jönnek el az utcai bemutatóinkra. Mondjuk ebben a hónapban már nem lesz több bemutató, mivel egyéni versenyre megyek.

Két nap múlva megyek egy versenyre, ahova híresebbnek számító táncosok mehetnek és összerakják őket kettes duókba és azzal kell táncolni akivel összetesznek. Kicsi az esély arra, hogy fiúval kerülök össze, mert túlnyomó részben lányok táncolnak csapatban. Vannak fiúk is, de ők meg nagyon durván csinálják legtöbbször.

Csak egy a kivétel. Már a csapat felidézése is izzadságig vezet. Handsome Boyz. Öt rohadt helyes srác. Egyszer, még tavaly egy táncfesztiválon voltunk összerakva velük és annyira csodálatos élmény volt. Mind az öt baromi jól táncol, gondolták összeállnak egy csapattá.

A csapat feje egy Gavril nevű srác, aki a csapat egyik leghelyesebb tagja. A baj csak az hogy a fiúkat szereti. Ez utóbbi akkor derült ki, amikor azon a táncfesztiválon tánc közben beszélgettünk egy kicsit és szóval kiderült. Olyan csalódott képet vágtam. Pedig annyira helyes fiú!

A szerintem Gavril után a leghelyesebb srác Zac. Uram isten azokat az izmos karokat! Szőkésbarna haj és állatira szép kék szemek. Azon a táncfesztiválon mind az öttel beszélgettem mivel én vagyok a csajok szerint a főnök –pedig nem is érzem magam annak- és bemutattam tánc előtt mindenkit mindenkinek és véletlenül egymás szemébe néztünk. Mindketten elfordultunk, vörösek lettünk és nevettünk. A barátnőim nem tudták mi bajom van, nagyon hülyén néztem ki szerintük. Azok olyan szemek, amibe belefulladni is csodálatos élmény. Tánc közben amikor hozzámért, nem tudom hogyan de bizsergett a bőröm. Ha erősen koncentrálok még mindig fel tudom idézni az érzést. Furcsa volt, mert ilyet még sosem éreztem. Persze nagyszájú barátnőimnek nem mondtam el mert akkor már azzal fenyegetnének hogy én bizony fülig szerelmes vagyok Zac Somy-ba. Lehet, de nem tudom.

Minden reggel látom őket, mert egy busszal járunk. Mondjuk a sulis kinézetem és a mostani teljesen elüt egymástól mert a suliba mindig összefogom a hajam és dioptria nélküli szemüveget veszek fel –az álca kedvéért, mert ha kiderül hogy mi kik vagyunk, abból baj lesz- addig most a hullámos tincseim ide-oda libbennek és a szemüvegem, mintha nem is létezne.

A harmadik tag Andrew. Azon a táncfesztiválon történt, hogy meglátta az én mindig mosolygós, mindenkiről mindent tudó éjfekete hajú Tanya barátnőmet és bumm! Azonnal beleszeretett. Persze Tanya is belé, de azonnal, abszolúte. Már tavaly óta együtt vannak, szerintem még sosem veszekedtek. Annyira édesek és büszke vagyok a barátnőmre, őszintén. Andrew-ról annyi a véleményem hogy egy igazi humorgép. Mindenkinek van valami jó beszólása. És alig lehet lefeszegetni a fejéről a baseball-sapkáját. Már Tanya is próbálkozott azzal, hogy csókolta és közben le akarta szedni róla, de még úgy se engedte. Szerintem a sapkájában tartja azt a csöppnyi eszét.

Eric a legfiatalabb a csapatban. És Emma is nálunk. Hát persze hogy a legfiatalabb lány a legfiatalabb pasiba szeret bele. Emma szerint nem izmos, de amikor egyik találkájuk végén megölelte, tökre olyan érzése volt, mintha lenne izomtömege. Minket persze nem az érdekelt hogy izmos-e hanem az, hogy mi volt a randijukon. Mindketten tetszenek egymásnak, de Eric nagyon szerény és nem mer lépni. Összebeszélt Tanya Andrew-val hogy egyszer hivatalosan összehozzuk őket. Annak örülni fogok.

Én viszont maradok itt a nemtudom-érzéseimmel. Gavrilba vagyok halál szerelmes de mivel homokos, ő nem szeret viszont. Viszont állítólag ha heteró lenne, azonnal összejönne velem. Ez nagyon aranyos volt tőle. A másik lehetőség Zac. De mióta ez a bizsergéses mizéria volt, nem nagyon merek közel menni hozzá, mert a végén a levegő is bizseregni kezd. És olyan értelemben. Tizenöt vagyok. Még nem szeretnék olyan mértékű kapcsolatot. Olyat, mint Tanya-éké. Olyat elfogadnék, mert náluk Andrew tisztában van vele, hogy tizenöt évesen Tanya még nem akar azt csinálni. Vár még. Amennyit kell. Ez a mottójuk. Ha valamit szeretnék és azért várnom kell, addig várok ameddig kell.

Az utolsó, aki azon a tavalyi fesztiválon táncolt velük először, Adam. Nem ismerem még annyira. Kicsit visszafogottnak tűnik, viszont jóképű, az tény. Ha tippelnem kéne, hogy melyik barátnőmnek tetszik, Emily-re tippelnék. Már akkor jót elbeszélgettek együtt.

Egyetlen barátnőm, Jane az, akit egyikőjük sem fogta meg. Jane egy különleges barátnő. Nagyon visszafogott, de amikor meg kell védeni minket, nagyon kinyílik a szája és keményen visszaszól. Ránézésre egy pimasz dögnek néz ki a vörös hajával és zöld szemével, de nagyon galamblelkű meg persze védelmező típus.

            Mielőtt öltöznénk át, Tanya invitál egy képre minket. Visszazökkenek a valóságba és egy pillanat alatt kiszáll belőlem Zac reggeli ruhaösszeállítása és a kilógó izomzatának egytől tízesig való pontozása. Nincs sok kedvem hozzá most. Haza akarok menni és megbeszélni a dolgokat anyáékkal erre a két nap múlva induló versenyre. Áldásukat adták rá, csak még nem beszéltük meg hogy hova is kell pontosan menni. Kicsit izgulok az egész miatt.

            Úgy nézek a kamerába, hogy fejben nem is itt vagyok. Amibe az előbb belekezdtem. Szóval. Zac ma reggeli kinézete pontokra kivetítve. Fekete feszülő póló bordó kapucnis pulcsival. Felsőtest tíz pontos. Szürke farmernadrág a szokásos zöld edzőcipővel. Mivel az élénken szürke nadrághoz feldobott egy éjfekete övet emiatt eléggé patthelyzetben vagyok, de az is legyen egy tízes. Tízes, az már inkább százast érne! Húha, picit ki is vert a víz, amikor megláttam azon a részen… sosem voltam ilyen „perverz”, de akkor totálisan egy utcaszélinek éreztem magam de csak vigyorogtam mint a tejbetök. Szokásos haj, ma kifejezetten szőke árnyalatú a fényviszonyok miatt. Szerintem a barnább hajszín jobban áll neki, emiatt erre csak egy nyolcasra telik. Oké, ez így is úgy is csak huszonnyolc pont. Tegnap csak farmernadrágban különbözött mégis akkor harmincat adtam. Elég hülye vagyok néha. Az a farmer nem is volt jó neki mégis harmincat kapott tegnap tőlem! Oké, térj már vissza Alice Hollister a valóságba!

            Megrázom a fejem, rákukkantok a képre, és rájövök hogy amikor teljesen máson jár az agyam úgy nézek ki mint aki baromira élvezi a dolgokat. Pedig utálom a titkolózást. Titkoljuk hogy mi vagyunk a Wave Resque. Csak Emma fecsegte ki. Nem bírta ki. Olyan helyzetbe került ahol nem lehetett nemet mondani. Jane nagyon jól álcázza, mert igaz hogy vörös a haja, de a suliban fekete korszakot játszik meg vörös hajjal, az előadásokon meg minden csak fekete korszakos lázadó lány nem. Én is könnyebb vagyok, mert kiengedve és összefogva totál más az arcom kinézete. A szemüveg meg csak még jobban ápol és eltakar. Csak arra kell figyelni a suliban, ha kiengedem a hajam akkor a szemüveget leszednem nem szabad viszont ha szemcsit nem veszek fel mert otthon hagytam akkor sürgősen gumival fel kell fognom a hajam. Nem élném túl azt a túlságos nyalizást amit az osztályom művelne ha kiderülne a dolog. Mióta az Emmás kiderült, például az apjának is be kellett jönnie mert az egyik undorító Livius nevű osztálytársunk kis híján előttünk molesztálta meg Emmát. Nem bírtam magamon türtőztetni, akkora nyaklevest adtam neki hogy még ma is fáj neki a helye ha rám néz. Meg is érdemelte. Emma apukája meg kis híján beperelte Liviusékat de a végén én mentettem ki a csávából a gyereket. És még meg sem köszönte a taplója!

-Alice! -rángat fel hirtelen Emma az álmaimból. Megint csak megrázom a fejem. Elkezdek átöltözni. Letépem a szürke vezetéknevemet és csapatunkat hirdető pólót és felveszek helyette egy piros Adidas-pólót. A nadrág maradhat. Kibírja még hazáig. Belegyűröm a tornazsákomba a felsőt, majd összezárom és feldobom a hátamra amivel kis híján leviszem Tanya fejét. Mindenki furán méreget.

-Bocsi. Fáradt vagyok. Kikészített a matek doga meg holnapra irodalom házidogát kell írnom még. –Jé! Még azt se csináltam meg!? –Csak fáradt vagyok. –Nem nagyon jellemző rám hogy fáradt vagyok de most nagyon nehéznek érzem a fejem. Már napok óta csak hat-hét órákat alszok.

-Meg totál ködös vagy. Carpenter vagy Somy kavarog az agyadban? –piszkál.

Meglököm. –Eredj már! Úgy sem lenne esélyem Zac-nél. Mit vagy oda?

Kikerekedik a szeme. –Ki mondta hogy nincs esélyed?

-Mert van? Én amúgy is esélytelennek találom magam. Eleve. Mit enne egy tizennyolc éves szinte férfi egy tizenöt éves magamfajta csajszin? –teszem szét a két kezem.

-Mert van ízlése.

Ez azért jól esett. Már azt hittem hogy megint veszekedni fogok vele mert szerintem nincs esélyem és én makacs vagyok és ha valamit beleverek a fejembe az úgy van és azon senki sem változtathat, Emma meg azt mondja hogy esélyes vagyok. Tudják a Gavril-témát. Ők is nagyon sajnálták a dolgot. De azt nem tudják amit én. Hogy ha Gavril heteró lenne, én már régen Alice Carpenter lennék, nem Hollister. -Eleve pont számtan dogát a tanár pont csütörtökre teszi, amikor nem leszek. Tudjátok, verseny…

Rám mutat Emily és közelebb lép hozzám. -Jut eszembe. Zac is megy a válogatóra csütörtökön. Ugyanarra a kategóriára. –eddig a földet néztem. Egytized másodperc alatt felkapom a fejem. Mi a fene…? -Te ugye az egyénire mész, ahol duókat csinálnak. És Alice, mi van akkor, ha…

-Ne is mondd, mert beleélem magam és a végén megkapja valami tenyérseggű csitri.

-Van beleszólása mindkét tagnak hogy kit választ és Zac ismer téged! Ha meglát, tudni fogja hogy ki vagy. Hát már azon a legutóbbi fesztiválos micsodán is milyen marha jól elvoltatok. Igaz az egész vonaglásból állt, de hát ilyen az élet! -vigyorog. Még most le kell csapnom.

De más történik. A fejem tetejétől a lábujjamig elönt a pír és annyira kimelegszek hogyha most nem jön egy hűtőkocsi akkor felgyulladok. Mind a négyen kuncognak rajtam. Rávicsorítok Emily-re. –Kösz szépen. Ilyenkor zavarba hozol. Utállak.

Csücsörít egyet, majd rám kacsint. -Tudom hogy szeretsz.

-Tudod hogy te mit tudsz? Azt hogy hány pontos lett a helyesírásom. Na, ki vele! –faggatom, röhögünk egyet a helyzeten, mialatt átöltözve kimegyünk a nyilvános wc-ből. Senki sincs az utcán. Ilyen sem volt még. Lehet hogy túl sok ideig voltunk bent!? Vagy én voltam ilyen időzős? Egyből a biciklitározó felé veszem az irányt.

-Na, szóval. Lányok! Holnap a suliban! Addig, ha lelkes rajongóval találkoztok, mondjátok meg neki, hogy írhat amikor akar nekem üzenetet szívesen beszélek vele meg fotózzátok le. Majd máskor nagyban ha lesz időm és idegzetem hozzá hogy kiülök és nézem hogy mikor jön.

-Oké, te tényleg fáradt vagy. Na akkor holnap. El ne felejtsd a házidogát! Szia, Hollister-csaj! –ölel át először Emma, majd jönnek sorba. Emily, Tanya és Jane is. Amikor Jane elenged, elindulnak a főutcán én meg elkezdem leoldani a biciklim arról a siralmas oszlopról amire rákötöttem. Amikor tenném el a kulcsot a zsebembe, Emma felsikolt. Biztos szemben jön velük Eric. Ilyenkor szokott bandázni egyedül. Aztán a nevetésből rájövök hogy csak azt hitte egy szerencsétlen ártatlanra hogy ő volt de közben köze sincs hozzá. Csak elmosolyodok, elindítom a kedvenc zenémet majd felpattanok a biciklimre és hazatekerek. Sötétedésre fogok hazaérni. Nem baj. Legalább addig befejezhetem Zac elemzését. Ha van kedvem, akár Gavrilét is megcsinálhatom. De lehet hogy ahhoz már nem lesz idegzetem. Először Zac Somy. Mert az a póló, az egy tízes, a mosolya az fektetett nyolcas…

 

 

            Amikor beesek a konyhába, mér anya és apa is az asztalnál ül. Valami fontos témáról lehet szó mert annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy észre sem veszik hogy hazaértem időközben. Az asztalon egy nagy adag spagetti fekszik. Spagetti. Imádom. Zabálni fogok ma este.

-Ööm… jó estét, szüleim! -mondom egy kicsit hangosabban hogy végre figyeljenek már hullafáradt táncos lábú lányukra.

-Jó estét! Hogy sikerült a mini előadás? –kérdezi apa, ezzel rám szegeződik mindkettőjük tekintete. Erre vágytam. Mondjuk mi is volt?

-Eltáncoltuk hibátlanul, aztán átöltöztünk, mondjuk mindenki totál másról gondolkozott, aztán amikor kilépek… nincs rajongó! Szerintem egy kicsit sokat időztünk odabent. –ránézek anya kicsit nyúzott arcára. A közeli háziorvosi rendelőben dolgozik a város legjobb orvosa mellett asszisztensként, de ha nincs a háziorvos, ő veszi át a helyét nem törvényesen de úgy dolgozik mint az orvos. Néha még többet is tud, mint maga az orvos. A hajunk teljesen egyezik, tőle örököltem. Hullámos, mellig érő, sötét. Apa vele ellentétben világosbarna hajú. A haja színéről eszembe jut Zac és kis híján lefordulok a székről az ellazulásom végett. Zac és a táncverseny. Táncverseny!

-Jut eszembe: holnap kilencre kell menni arra a duós versenyre. Ugye elvisztek, vagy… biciklizzek tíz kilométert? Meg tudom csinálni, de azért mire odaérek, olyan fáradt leszek hogy nem is fogom végigtáncolni a koreográfiát amit hetek alatt belénk vertek az előkészítőkön. –felidézem az előkészítőket. Csak lányok voltak, hiszen lány-fiú dókat alakítanak majd ki. A tanárunk szerint ez úgy működik, hogy a lányoknak és a fiúknak is ugyanazt a koreográfiát kell tudni, csak az egyiknek pasisabban, a másiknak csajosabban, és mindenkinek van egy kódja. Nekem a H01. A pasi, akivel össze leszek rakva az S98 kódot viseli. Amikor elkezdődik ez a verseny holnap kilenckor, először mindenkinek meg kell találnia a „párját”. Ezt úgy, hogy egyszerűen meg kell nézni a pólóján található brosson lévő kódot és ha egyezik azzal, amit kaptál, ő vele kell táncolni. Remélem nem valami falábút kapok. Olyat, aki emlékeztet Zacre. Mert őt száz százalék hogy nem kapom párnak. Mert hihetetlen lenne.

-Ja, persze. Akkor holnap nem lustálkodsz! Felkelsz mondjuk hatkor, gyakorolsz egy kicsit, aztán felveszed a ruhát amit fel kell. Aztán eszel egy keveset mert innen evés nélkül versenyre nem mehetsz el, aztán indulunk.

-Oké, oké, vettem. –rázom a fejem és felmarkolok az asztal közepén lévő tálból egy hatalmas adag tésztát és megpakolom amivel kell.

 

 

            Két perc múlva kimegyünk a színpadra. Körülöttem kicsit magas, vékony lányok vannak. A legtöbbjük Fehéret vagy kéket visel, szinte én vagyok az egyetlen, aki feketébe mert jönni. Valahogy zsigereimből éreztem hogy fekete felsőt kell felvennem. Vagy bennem volt még Zac tegnapi ruhája? Nem tudom. De ha más színbe jöttem volna, addig erőlködtem volna míg feketét nem kapok.

            Előttem áll három lány. Az egyik mintha ismerős lenne, de hátulról nem nagyon ismerem fel az embereket. Ebben Tanya a mester. Képes hátulról megismerni valakit. A járásából, a lábai állásából, a feje alakjából és a hajformájából. Elindulunk kifelé. Az előttem álló két lány egy-egy magas, vékony tejföl szőke hajú fiúhoz oldalog. A mögöttem lévő egy vöröshöz igyekszik. Elkezdem nézni az embereket. S98. Valahol lennie kell ilyennek. Ahogy nézem az arcokat, valamiért a lábam kiköveteli magának, hogy akaratlanul mozogjon, és elinduljon három lépést enyhén balra, de előre. Nézem a kódomat. Felpillantok, az embereket. Van itt fekete hajú, van szőkétől a barnáig, mintha amott egy zöld hajút is láttam volna. Majd egy fekete pólós, izmos mellkason megtalálom a kódot. S98. Oké, megvan. Már csak oda kéne menni.

Ránézek a „páromra”, de még meg is állok. Hihetetlen. Nem igaz. Ez biztos vicc. Emily-nek tényleg igaza volt. De hogy ekkora mázlim legyen!

Zac Somy. Egymás szemét nézzük, ugyanolyan képet vághat, mint én. Döbbent, kíváncsi és hihetetlenséget érző. Remegni kezd a térdem. Na ne már! A bőrünk megint bizseregni fog, és attól eléggé nem félek, hanem felvillanyozó érzés, csak lehet hogy ahhoz a bizonyos dologhoz vezet, azt tizenöt évesen meg nem akarom. Elé lépek. Lenéz rám. Az a két szép kék szeme, mindjárt meghalok!

-Alice Hollister? –kérdezi. Megismert, basszus! Ez így nem lesz jó.

-Igen. Te meg Zac Somy, ha nem tévedek. –persze hogy nem tévedek, de meg kell játszanom egy ideig magamat.

Bólint. –Bocsáss meg, de nagyon zavarba jöttem. Nem tudtam, hogy te is indultál. Lehet hogy még emlékszel, de annak a tavalyi táncfesztiválnak nagyon nagy jelentősége volt az életemben. –kikerekedik a szemem. Hogy, micsoda? Emlékszik rá ő is? De most ez hogy jöhetett ide? –Ott történt, hogy amikor táncoltunk… lehet hogy hülyén fog hangzani, de fura érzést éreztem a bőröm azon részén, ahol hozzád értem és ahol te énhozzám. –a kezemet a szám elé kapom. De... hisz ugyanazt éreztük! Ez ugye nem csak egy furcsa véletlen?

A két tanár, mikor látja, hogy mindenki párba állt, elkurjantja magát. –Össze! Egy perc és kezdődik a zene, figyeljen mindkét csoport!

Kénytelenek vagyunk összébb menni. Automata mozdulatot tesz, és én is. Nem is emlékeztem rá, hogy mi jön. Amikor megláttam hogy vele kell ’párban” táncolni, teljesen elfelejtettem a mozdulatsort, de annyira hogy azt se tudom mi jön. Remélem azért hogy ő tudja. Nagyon óvatosan az oldalamra teszi a kezét. Én ugyanezt vele. Mindkettőnk keze amikor záródik a másik bőrén, úgy érzem, mintha egy nagyon is kellemes áramkörbe kerültem volna. Felnézve látom hogy Zac teljesen kipirult. Sosem láttam még elpirulni. Még akkor sem pirult el, amikor benne voltak a tévében, és egy olyan üzenetet kapott hogy legszívesebben azonnal leteperné egy lány és azt akarja hogy az övé legyen. Akkor is csak felnevetett és azt mondta hogy köszönöm a kedves fogadtatást de úgy érzem van választottam. Pár hete volt. Azt hittem lefordulok a kanapéról. Már vártam hogy a méregtől jó keményen eldobjam a távirányítót és totálkárosra törjek egy közelben lévő vázát. Már fogtam volna meg a vázát, amikor azt mondta, hogy egy szintén táncos lány, és egy táncfesztiválon ismerte meg és jellemzésénél annyit mondott el hogy sötét hajú sötét szemű alacsony és A.H. a monogramja. Akkor eláraztott ugyanez a bizsergés. Pedig nem is volt a közelemben! Két pillanat múlva csörgött a telefonom, és azt állította Jane, hogy az tuti hogy én vagyok, de nem hittem neki. Sok az A.H. monogramú táncos csaj. De ahogy újra egymáshoz érünk, valahogy beigazolódik Jane gyanúja. Az a csaj bizony hogy én vagyok.

            Felhangzik a zene. És visszajön az emlékeimbe a mozdulatsor. Zac elmosolyodik, és kijebb lép, pár lengedezés pasi módra, majd én ugyanezt csaj módban. Összelépünk, amikor hozzám ér, megint bizsergek, nem tudok mit tenni. Bepörget a mellkasa elé, pont mi meg még két pár vagyunk azok, akiknek most lengedezni kel picit erotikusabb módban, a többi addig társastáncozik. Erősen megszorít a derekamnál, de nem olyan az érintése, ami nem a tánc miatt van. Hanem igazából is ezt szeretné. Most visszakapod. Megfordulok, lépegetés mellett párszor megsimítom az előttem állót, mialatt elkezdek guggolásba lemenni. A többi lány elég durván csinálja, de én azért még nem szállok el. Visszamegyek.

-Húha. –ennyit mond, majd elkezd körülöttem táncolni, mint egy igazi nem is tudom mi. Nagyon macsós, az biztos. Majd jön a személyes kedvencem. Megtámasztom a mellkasán a kezem, majd rájövök, hogy azt a mellkas és a has találkozásához kellett volna tenni, de nem csúsztatom lejjebb. Zac viszont lejjebb teszi, csak jóval lejjebb, rendesen a hasára. Jó, elönt a vörösség. Csak kuncog, majd egyet hátralép, én egyet előre, mialatt rajta tartom a kezem, míg ő meg mindkét karját a derekamnál. Észre se vettem, hogy oda tette a kezét. Én hátralépek, ő előre. Még mindig ott tartjuk a kezünket, ahol eddig. A többi pár valahogy máshogy csinálja. Valahogy visszafogottabban.

Folytatjuk úgy a táncot, ahogy kel, hirtelen majdnem a végénél Zac megszólal, mialatt egy kicsit közel nyomja az arcunkat a másikéhoz.

-Alice! Te is érzed ezt a bizsergést? Őszintén!

-Én már a táncfesztiválon is éreztem. Nem tudom mi ez. –válaszolom. Látom rajta hogy megnyugszik.

-Majd kiderül. Figyelj. Meg akarlak ismerni. Ugye nincs ellenedre? És találkozni is. És ha a természetes éned is megfog, akkor még olyan kapcsolat is kialakulhat köztünk… de ha csak akarod.

Bólintok. Majdnem megszakad a szívem. Ha a természetes énemet tudná, hogy ki… nem akarna találkozni velem. Mert én vagyok az az alacsony, szemüveges, göndör hajú Alice, aki egyszer talpig díszben mentem, és a hátam mögött egyfolytában a lábaim és a seggem felé mutogatott és élvezte a látványt. Pedig az a szoknya nem is volt olyan kicsi. Azt az énemet úgy ismerik, hogy halálosan, reménytelenül szerelmes vagyok Gavrilba. De azt nem tudják, hogy a Wave Resque idézőjeles frontembere és az a szemüveges Alice egy és ugyanazon emberi személy. Egy ideig Zac előtt is tagadnom kell, de egy idő után kénytelen leszek elmondani neki… Ezen még sokat kell gondolkodnom, de megismerni azt a világon a legjobban szeretném.

            Észre se veszem, hogy vége a zenének, már vége a tapsnak és elindultunk kifelé. Csak azt tudom hogy Zac tenyerében van az én kezem. Míg a többi pár tagjai jó pár centi távolságban mennek egymás mellett, addig mi szinte semmi távolsággal. De hogy miért fogta meg a kezem? Miért akar megismerni? Miért kell nekem tagadnom hogy ki vagyok igazából? Mit fog tenni ha kiderül az igazság? És hogyan fog bosszút állni rajtam?

            Zac észreveszi hogy baj van. Megáll a lányöltöző előtt. Maga felé fordít.

-Mi a baj?

-Á, hosszú. Ne is foglalkozz vele. –próbálom jól kihozni magam az egészből.

-Látom hogy nem. Bennem mindig megbízhatsz. Senkinek se mondom el a bajod.

-Nincs semmi, csak talán az, hogy ha az a táncfesztivál nincs, nem is ismerjük meg egymást, és akkor nem is táncoltunk volna ilyen jól. És most lepörgettem magamban a Mi van, ha nem találkozunk előtte? –táncot.

Az állam alá nyúl és felemeli a fejem. Belenézek a két kék szemébe. Annyira csodálatos hogy a napra lehet nézni, de a szemeire nem.

-Szerintem akkor is ugyanolyan jól sikerült volna ez az előadás. –még mondani akar valamit, de zavarba jön és picit elfordítja a fejét. Két pillanat múlva megint a szemeimbe néz. Megbénulok. Csak pislogni van energiám. –Akkor, abban a pár percben, valami történt. Ráébresztett, hogyha ezt a bizsergést másnál is érzem, akkor csak azt jelzi, hogy van bennünk közös. Közben azt is tudtam, hogy mivel rengeteg rajongótok van, tuti hogy van köztük olyan, akire fened a fogad, vagy akár van pasid, vagy bármi ilyesmi. Hónapokon keresztül csak azon dolgoztam, hogy újságokat vettem meg amiben régebben benne vagy, vissza 2010-ig. Abban az évben alakultatok meg. És csak a te rólad szóló cikkeket olvastam el, megnéztem az összes interjútokat, minden YouTube-vidótokat és ráébredtem hogy nincs pasid. Ez olyan volt mintha egy óriási szikla leesett volna rólam. Utána próbáltam azt, ha más lányokkal táncolok, az is ugyanolyan érzés-e mint amit akkor éreztem. Hát sehol sem volt bizsergés. Az csak nálad volt. És rájöttem, hogy ez valamilyen szinten a hozzád fűződő érzéseimhez is kapcsolódik. Nem tudom mi van itt. De idővel ki fog derülni. –a telefonja képernyőjére néz. –Mennem kell. Akkor esetleg holnap olyan kettő felé a főutcai gyorsétteremnél?

-Jó. –elmosolyodok. –Szóval ez az első tali. Első randi.

-Hát azért még nem az, ez még csak feltérképezés… napszemüveg mindenféleképpen legyen nálad mert engem tuti hogy megismernek de ha téged akkor lőttek a nyugodt találkáknak.

Nevetek. –Persze, hozok majd.

Ekkor olyat tesz, amire annyira nem voltam felkészülve, hogy majd’ összecsuklottam. De szerencsére megtartott. Mivel átkarolt. Az az izmos test most körülöttem van és átkarol… el sem hiszem hirtelen! Majd ebben a másodpercben meglátom a barátnőimet, ahogy jönnek, semmire sem gondolva, és csak nézik azt a párt… Elfordítom a fejem, a vállára teszem a fejemet. Két másodperc elég, és újra beindul a bizsergés. Mindketten picit melegebbek leszünk testileg és elenged. –Akkor szia. Majd holnap.

-Szia.

Ezzel megfordulok és úgy hogy ne lássanak a barátnőim, bemegyek az öltözőbe. Hogy ezt hogy fogom kibírni hogy ne mondjak semmit!? Így is úgy is az nem lesz titok hogy Zac lett a párom de azt hogy fogom letagadni hogy holnap talizok vele? Sehogy. Vagy rájönnek hogy valamiről hallgatok vagy nem.

 

 

            A barátnőim már távolról integetnek, amikor végzek. Egész visszafelé öltözésnél az ölelés volt a fejemben. Emlékszem, kis híján összecsuklottak a lábaim. Azt hittem, álmodok. De nem. És annyira rossz és szívet maró érzés, hogy Zac nem tudja, hogy az a szemcsis csaj az én vagyok. Az is. Meg ez is. Nekem két oldalam van. Az átlagos és a híres. Tudom, hogy Zac csak a híreset szereti. De valahogy az átlagossal is meg kell majd bírkóznia. Ó, istenem! Úgy érzem Gavril a múlté. Most már ugyanannyira vagyok szerelmes Zacbe mint pár nappal ezelőtt Gavrilba. Ezt is megéltem.

            Amikor odaérek a Wave Resque további négy tagjához, mind a négyük egyszerre ölel át, majd Emma óvatosan egy tockost ad nekem. Döbbenten meredek rá.

-Ezt meg miért kaptam? –engedek el azonnal mindenkit és meredten rábámulok.

-Miért nem szóltál hogy Zac-kel voltál összerakva? É ki volt az a csaj, akivel itt ölelkezett? Nem tudsz róla?

-Csaj? Szentisten! Vele vagyok egybe rakva de csajjal? Komolyan? –megjátszom azt, hogy nem tudom ki az. Úgy hátha bírom fedni az igazságot hogy az a csaj igazából én vagyok.

-Olyasmi kinézetű volt, mint te csak a haja kicsit világosabbnak tűnt. –rámeredek a hajamra. Micsoda? Világosabb lett a hajam?

-Biztos hogy jól láttátok? –kérdezek vissza.

-Biztos. –mondja kórusban mind a négy.

-Hát jó. –húzom meg a vállam. Megjátszom hogy ez most minden álmomat összedőltötte és most másra se vágyom csak pár jókedvű és életvidám barátnőre.

            Kimegyünk. Egy pillanatra elkéredzkedek tőlük mosdóba, de ahelyett hogy a mosdóba mennék, elrohanok a fiú öltöző felé, hátha bent van még Zac. Hát pont akkor jön ki, amikor mennék arra, ezért a nevét utána kiáltom, és azonnal megfordul. Elmosolyodik. Ez bennem meg pirulást okoz.

-Mi az? Talán most azonnal menni akarsz valahova velem?

-Nem –rázom a fejem- csak annyi, hogy a barátnőimmel elhitettem hogy nem velem ölelkeztél az előbb. Tudod, folyosó…

-Tudom én azt hogy mit csináltam –vigyorodik el. Azok a gödröcskék… megint mindjárt feladják a szolgálatot a lábaim. –És tagadnom kell? Mindenki előtt?

-A csapatod előtt nem kell, csak Andrew-val ígértesd meg, hogy elmondhatja Tanya-nak, de Tanya-val ígértesse meg hogy nem mondja el a Wave Resque-ban senkinek.

Bólint. –Rendben. De azt tudod, hogy egy idő után nem fogom kibírni hogy ne szóljam el magam!

-Tudom, én sem fogom. De egy ideig. Na most már megyek mert a végén csontváz lesz belőlük odakint.

-Oké, menj csak. De várj! –megállok. Háttal neki. Fordulnék meg. –Ne fordulj meg.

Na most mit akarhat?

            A hátam mögé lép, és hátulról karol át. A derekam úgy át van nyalábolva hogy úgy érzem, onnan soha nem szabadulok ki. Legszívesebben nem is akarnék. Az állát a fejemre támasztja. Egy kicsit még közelebb lép, és szinte hallom a szíve dübörgését. Az az izmos mellkas megint nekem feszül. És egyáltalán nem kemény.

-Azt hallottam, hogy a lányok imádják ha így ölelik át őket.

Hát ebben nem tévedett. Csak azt nem tudja hogy ez az ölelés csak tőle esik ilyen jól.

 

Oldal: 1. fejezet
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat