Emberek, már péntek van, holnap hétvége, az élet jó, meg megyek Zac-kel a duós verseny második fordulójába. Továbbjutottunk. A zöld hajú srác nem.

Szerencsére a nap háromnegyede már eltelt. Hat óránk van. Ebből négy elsuhant. Most az ötödik órát tapossuk, tesit. Szabad óra, a tanár kimenőt kért. Jól megy neki.

            Emma és Tanya nem tudom mit művelhet épp azzal a focikapuval, de azt egyből meghallom, hogy Tina és a kis csapata rólam beszél biztos. Feléjük lesek. Engem néznek. A csaj épp Alex fülébe suttog valamit. Alex, a kis Zac-utánzós. Azt hittem hogy az is csak egy osztályon belüli „szivatás” volt, elég sokszor szivatjuk egymást. De hogy bejövök neki? Na nem, akkor már inkább levágom a lábam aztán nem táncolok. Mondjuk az meg egyenlő a lelkiekben vett halállal. Ha nem kezdek el táncolni, sosem ismerem meg Zac-et és sosem leszek ennyire szerelmes valakibe. A szüleimnek fel sem tűnt hogy három órával később jöttem haza tegnap. Bujkáltam a szobámban, de amikor anya jókedvűen jött be a szobámba hogy segítsek már neki, kifújtam a levegőm, és nyugodtan segítettem neki.

            Tináék már kicsit hangosabban beszélnek, így hallom, hogy arról veszekednek, hogy hasonlítok-e egy kicsit is a Hollister-csajra. Tudtam hogy egy idő után ez lesz. De egyenlőre mlg nem jöttek rá száz százalékosan. Ha rájönnek, akkor lesz a baj. Mondjuk nem. Mert Zac úgy szétveri az egész bandát, hogy kiskanállal sem lehet majd felkaparni őket. A bosszú édes. Legalább nekem van kis kibújóm. De nem sok.

-Te hülye! Alice és Hollister egy személy? Honnan veszed ezt a baromságot?

-Gondolom. Hát elég jól táncol Alice, a Hollister csaj meg egyenesen mesterien. –itt eláraszt egy pillanatra a büszkeség, de nem sokáig marad meg. –A mozdulataik nagyon hasonlóak.

-Mert már voltál Wave Resque előadáson? –köpi oda Tina. Hogy ez a csaj milyen beképzelt!

-Nem voltam, de YouTube-on az összes videójukat láttam és eszméletlen szexik. Emma az tény, hogy az egyik tag, de honnan tudod hogy az itteni legjobb barátnője meg a Wave Resque-s legjobb barátnője nem egy és ugyanazon emberi személy?

-Nem tudom. –vágja rá. Ez gyors volt. Mindjárt kitalál valamit. –Állítólag Hollister nem jó gimansztikában.

Elfordulok és jó nagyot csapok a fejemre. Na bakker. Mondjuk ez jól jött ez a füllentés a sajtónak. Azt füllentettem, hogy táncolni nagyon tudok de a gimnasztika nem az erősségem. A suliban meg én vagyok az évfolyam legjobb tornász lánya. Tökéletes ellentét. Köszönöm hogy akkor volt eszem.

Még mindig veszekednek, de most arról, hogy tuti hogy nem tudok egy kézzel kézen állni, mert azt mondtam annak a sajtósnak hogy nem tudok kézen állni és ha igaz a feltételezése Alex-nek, akkor most, itt sem tudok. Csak azt nem tudja Alex, hogy a sajtónak egy jó nagyot hazudtam.

            Szó nélkül lendületet veszek, és egy kézzel megtartom magam majd odafüttyentek feléjük. Amikor megfordulnak, Alex szeme döbbenten szétnyílik, én felrántom a szemöldököm, majd leereszkedek és a közben már engem néző két barátnőmhöz lépdelek.

-Csak egy újabb alibi védelem. –mondom oda nekik.

-Na, még nem is meséltél… -kezdene bele Emma de leállítom.

-Amiben megegyeztünk hogy elmondjuk azt elmondtam. A többi a mi titkunk.

-Ú, mennyi titkotok is van nektek? –avatkozik bele megint. Ma a szőke haját felfogta egy magas copfba. Nem értem miért nem hordja így a haját, baromi előnyös az arcához.

-Sok. –vágom rá. Amúgy nem is olyan sok. Csak az, hogy már három ölelésen túl vagyunk, az, hogy kölcsönösen érzünk egymás iránt és hogy a bizsergés is kölcsönös. De én ezeket tuti hogy nem mondom el nekik. A végén még felkerül a netre aztán amiatt szívok. –Jó, amúgy csak három nagy titok. De azokért várhattok életetek végéig is.

-Kinek mondanánk el? –vág bele Tanya.

-Talán a te édes szerelmednek, és tudjuk hogy Andrew nagy fej a városban és ha elszólja magát akkor mindketten szívunk. Meg persze ti is.

-Nyugalom, nem mondanánk el senkinek a dolgokat.

Őszintén, most nagyon kedvem lett volna elmondani a dolgokat. Mégsem élhetek így. Táncosok vagyunk. Híresek. Legalább egymás titkait hadd tudjuk már. Eleve a főnökegyéniség titkait mindig tudják a tagok. Elmondanám, ha nem csengetnének ki.

            Emma előre rohan és mintha csak repülne. Nem tudom mi lett vele. Csak rápillantok Tanya-ra, de már kapom a választ.

-Eric elhívta talira. Ma háromra megy a Rennyli-be. –a város legjobb étterme. Eric aztán kinyitotta a pénztárcáját. Abban az étteremben egy asztal több pénzbe kerül mintha rendelnék öt pizzát. De nem baj. Legalább már Emmának is jól mennek a dolgai. –Amúgy veled mi van, főnök? Mostanában nagyon el vagy havazva. Vagy ködösödve!?

Óvatosan meglököm, mire kuncogni kezd. –Bevallom, a ködösödve kifejezés igaz rám, mondjuk gyűlölöm ezt a szót.

Megáll és rám mered. –Szerelm… Zacbe? –ordítja el magát a folyosó közepén.

-Ne hangoskodj már a végén az egész suli tudni fogja. Hamarabb mint ő. –közelebb lépek majd a fülébe mondom. –Amúgy igen. De ha megtudja bárki más…

-Tudom. Ez de izgi! –csapkodja a tenyerét, mint valami kislány amikor csoki nyuszit kap húsvétra ajándékba. Emma után rohan. Én meg csak ballagok és elmerülök abban a világban, ahol nincs hazudozás, és nincsenek akadályok.

 

 

            Végre otthon vagyok. Befekszek a kanapémba és úgy elnyúlok mintha a tegnap ugyanez az időpont már egy éve lett volna. Elindítom a negyven letöltött zenéből azt az egyet, amiről Zac jut eszembe. A Facebook lapját szeretném nézegetni mialatt énekelem nagyon hamisan a dalt. Még mielőtt rámentem volna, kiadta hogy egy új bejegyzést tett fel. Kicsit felpörögtem. Rámegyek. És majdnem eldobom a gépet a fenébe.

            Valaki lelesizett minket! Körülbelül ma dél körül lett feltöltve a kép, vagyis valaki lelesizett minket aztán adta tovább annak, aki végül feltöltötte. Valami számomra ismeretlen ember, de a kedvelésektől  majdnem hátraborulok az egész kanapéval. Kétezer-négyszázhatvankettő. Kétezer. Ez nagyon sok! Az én képeimet ha kedveli ezer ember, akkor én vagyok az ász. Mondjuk a rekordot Tanya és Andrew közös képe tartja, amire kerek kétezer kedvelés jött, köztük rengeteg szív és gratuláció. A hozzászólásokon is majdnem elfelejtek levegőt venni. Kirántom a fülhallgatót a fülemből. Ez már durva.

1)Akárki ez a lány, nagyon illik hozzád :)

2)De cuki pár! Egy újabb Handsome Boyz tag kelt el? <3 gratulálok a lánynak

3)Ez a csaj nekem nagyon ismerős…

4)Kérlek, mond hogy a Wave Resque-s Hollister-csaj az! :*

5)Zac Somy foglalt, foglalt, foglalt! *-*

6)Gratulálok a lányhoz, remélem több infót is tudni fogunk róla, nem csak egy képet.

7)Ugye ebből tartós kapcsolat lesz?

8)A sajtón beszéltél valami lányról. Ugye ő az?

9)Két szemed legyen a kiscsajra, vagy lenyúlom *o*

Mindegyikre fogalmazott valami szöveget. Sorban nézem végig.

Az elsőre annyit írt, 1)Köszönöm szépen és tudom nagyon jól :*

2)Átadom a gratulációt legközelebb ha talizunk és köszönjük :)

3)Egy suliba jártok? :O tényleg? Infókat! Még nem ismerem annyira, ha tudsz róla bármi olyat amit más nem, írj ;)

4)Nem mondok semmit…. :P

5)Hát igen *-* imádom*.* Amikor elolvasom ezt majdnem felsikítok. Imád? Én is őt akkor. Érzem egyre jobban belezúgok ahogy ezeket olvasom. Hogy megtépem azt aki lesit mert csinálni? De úgy látom, Zac nem zavartatja magát emiatt… Nem tudom engem miért zavar.

Visszatérek a válaszok olvasásához. Az ötödik hozzászólás következik.

6)Majd persze, idővel felderül majd, ki az a szerencsés, akibe ennyire belezúgtam. De addig semmit. Csak mosolygok. Azért benne is benne van a titkolózás.

7)Tartós? Örökké tartó! <3 Nagyon széles vigyor terül el az arcomon. Megnézem egy kicsit alaposabban a képet. Pont arról a pillanat van megörökítve, amikor még ölel, de arról beszéltünk hogy nem akarom elengedni mert akkor nem kapok majd eleget belőle. Azon a képen lerí, hogy oda meg vissza van érte a csaj. És Zac arcán az a mosoly… látszik hogy viszonzott. Repdes a szívem. Remélem a barátnőim is látják eme sorokat. Ha nem, akkor mindjárt riadóztatok mindenkit.

8)A sajtón megemlített lány bizony ő. Táncos csaj, illik hozzám, ugye? Erre jött még egy válasz a hozzászólótól. Eddigi csajaid elbújhatnak mögötte, nagyon illik hozzád. Ahogy ellensúlyozza az alacsony, vékony termete a te magas izmos alakod, az valami csodálatosan romantikus *-*

Mindjárt elájulok. Ez durva. Látom a Handsome Boyz Facebook-rajongói feléledtek és mint valami méhkas, úgy néz ki biztos, mert mióta olvasom, már jött plusz negyven. Azokat már nem olvasom el. Csak az első kilencet. Ez az első kilenc túl szimpatikus volt nekem.

9)Nem tudod lenyúlni, mert ő az enyém *.* és tudja is vagyis még azt sem mondhatod neki hogy nem szeretem. Csak ő kell nekem <3

Ugyanezt a szöveget mondta nekem tegnap csak persze nekem címezve. Olyan aranyos, valamit intézkedni kéne. Á, megvan! Az átlagos énemnek is van egy Facebook-lapja, majd arról írok rá komit. De mit írjak hogy ne legyen túl feltűnő? Nem, inkább nem csinálok semmit. Á, barátnők. Előhúzom a telefonom a zsebemből és tárcsázom először Emmát, de aztán rájövök hogy ő találkán van Eric-kel, emiatt biztos hogy nem ér rá. Kinyomom, majd eszembe jut Jane. Na, ő jó szarkavaró, ő tudja mit kell tenni.

            Kicsöng kétszer, majd felveszi.

-Szia, Alice. Miért hívsz?

-Nézted Zac Facebook-lapját? El fogsz olvadni hogy mi van fent. –nézek rá a képre és már nem tudok haragudni arra a személyre, aki lefotózott minket. Jól hozta össze a dolgokat. Azt hittem hogy majd mindenki kritizálni fogja hogy miért egy ilyen alacsony kis picsával jött össze. De pont hogy az ellentétje jött ki belőle.

Leteszem a kanapé karfájára a telefont, mialatt megint bogarászok pár kommentet. Egyre több olyan van, aki gyanakszik a Hollister-csajra. Vagyis rám, aki bambán és szerelmesen bámul ki a fejéből.

-ÚRISTEN! –még tíz centi távolságból is hallom Jane hangját a telefonomba, amikor beleordít. –Alice! Úristen! Lesi! Komik! Láttad miket írt vissza?

-Láttam, pont azokat olvasom.

-Ez szeret!

-Tudom. –hirtelen nagyon hangosan valaki kopog az ajtómon. –Leteszlek, valaki keres. Szia.

-Nevezhetlek Mrs. Somy-nak?

-Nem. Szevasz.

Röhög majd kinyomja a telefont. Mi lehet ennél jobb? Kinyitom az ajtót.

            Apu az. Nem értem. Sosem szokott ok nélkül benyitni. Valaki áll mögötte. Biztos csak anyu.

-Szia, apu… -mögé nézek egy kicsit nagyobb termetű valakit látok. Anya biztos nem lehet mert ennek nagyobb a karja meg a válla is szélesebb sokkal. Kinek széles a válla aki ide jöhetett volna apám mellett? Senki. Vagy… ne! Csak azt ne.

-Alice, valaki nagyon beszélni akart veled. Itt is hagylak. Akkor értetted, kanapé.

-Vettem. –a hangtól az ájulás kerülget.

Előremeredek. Ő. Zac. De mit keres itt? Azonnal kiver a víz. Ennél mi jöhet még több? Ott volt a lesi, a képre jött kommentek, aztán meg eljön hozzánk, mert beszélni akar velem?

Az arcára nézek. Veszettül vigyorog. Ami pirulást okoz. Bejjebb lépek, ezzel arra ösztönözve hogy lépjen be. Nagyon óvatosan lép be, egy csíkos felső van rajta. Még sosem láttam ilyet rajta, de veszettül baromi jól áll neki. Egy fekete farmerral meg a pár nappal ezelőtti zöldes színű Nike cipő, amit már kint lerúg a lábáról.

-Miért jöttél el? –végre kinyögöm ezt a pár szót.

Közelebb jön hozzám. Már csak fél méter. Fél centi. Semmi. Basszus. Mindjárt végem.

-Mert eljött a pillanat, hogy bizonyos dolgokról beszéljünk. –a hangjától megborzongok. Pontosan ilyen közel voltunk egymáshoz a találka napján is, de itt senki sem tud lesit csinálni rólunk. Végre egy nyugodt pillanat. Nyugi van, Alice. Csak Hollisteresen.

-Bocsi hogy rumli van. –nézek szét a szobámban, ellépek tőle és pár szétdobált tankönyvet visszateszek az íróasztalba. Venném fel a második könyvet, amikor felránt magához és úgy megszorítja a derekam, hogy onnan bizony nem fogok egy ideig kijönni. Mondjuk nem is akarok de nagyon zavarban vagyok.

-Nem érdekel hogy rumli van. Csak az hogy veled vagyok. Figyelj. Nyugodj meg. Látom hogy totálisan ideges vagy. Előttem ne idegeskedj mert abból nem jössz ki jól. Én is ideges vagyok, mert az igazságot akartam elmondani ma neked hogy milyen vagyok igazából. Remélem te is feltárod előttem a te igazad. –lehajtom a fejem. El kell mondanom neki hogy én vagyok a kis Alice is. Romba fogok dönteni azzal mindent. Pedig máshol nem akarok lenni csak az ölében. Amikor csak akarok.

            Az ágyhoz megy és leül a szélére. Én utána. Szemben vele. Én törökülésbe helyezkedek, ő is úgy ül, hogy teljesen szemben legyünk egymással. Csörögni kezd a telóm de nem érdekel. Odamegyek és egyetlen mozdulattal lenémítom. Visszateszem a helyére és visszamegyek.

-Bocsi.

-Nem baj. –vesz egy mély levegőt, majd megszólal. –Alice. Most az igazat mondom el neked. Lehet hogy nagyon le fogsz döbbenni, de kérlek hogy aztán te is mondj el olyat magadrl, amit eddig nem. Meg akarlak ismerni. A lesi alatti kommentekből biztos rájöttél. Kettőre is. Hogy a rajongók meg vannak veszve érted. És arra is hogy én is. –itt közelebb kúszik de csak kicsit. Annyira hogy a térdünk összeér. Nincs bizsergés. Folytatja. –Alexről van szó. Ő nem csak egy sima rajongó. Megtanítottam táncolni, mert egy csajt akart elcsábítani vele. Hetek alatt olyan jól táncolt, amit én évek alatt bírtam elsajátítani, azután amikor megtudtam hogy mindez neked szólt, az olyan volt, mint egy kifordított késszúrás. Nem tudod elképzelni, mennyire bennem volt hogy halálra verem. Gavril állított le. Azt mondta, ha igazán szeretlek, nem teszem meg. Hát nem tettem meg. Nem csak azért mert te… hanem mert az unokatesvéremet nem akarom halálra verni.

            Ez olyan, mintha hasfalon vágtak volna. Rokonok!? Alex-szal? Nem is hasonlít rá annyira, nem! Semennyire nem hasonlít rá. És míg Alex faragatlan és bunkó, addig Zac egy igazi angyal. Az őrangyalom. Fel sem fogom. Megszorítja a bal kezem. –Bocsáss meg ha ez befolyásol az érzelmeidben. Nem vagyok olyan neveletlen mint ő. Én mindenből a jót akarom mutatni neked. Úgy tisztelnélek, amire eddig férfi nő iránt sosem volt képes. Mintapéldány leszek. És ha megtudja, megtanulja a leckét. Még kisfiú.

-Én meg csak tizenöt éves. –csuklik el a hangom.

-Nem érdekel a korod. Már egy éve ismerlek. Azóta más az életem. A rajongókban sem a rosszat látom meg elsőnek, hanem mindig először boldogan és tisztességesen válaszolok. Gavril okozta seb a buzisága miatt? Azért vagyok itt, hogy begyógyítsam a sebet. Alice, én a mindened akarok lenni. Mert nekem te a  mindenemmé váltál.

A szívem most telt meg azzal az érzéssel, ami az utóbbi időben kiment belőle. Hú, most én jövök. Istenem, hogy mondjam el neki hogy ne fájjon?

-Most én jövök –nyelek egy nagyot. Ránézek. –Ez szerintem nagyon rosszul fog esni.

-Mi? Nem viszonzod az érzéseket? Nem szeretsz? –ilyen csalódottnak nem láttam még.

-Nem szeretek mást jobban, mint téged.

Itt felnéz és a csalódottságát mintha elfújták volna. Egy békés és büszke és boldog Zac Somy ül előttem. De hogy csináljam? Hogy mondjam el neki hogy a szemüveges Alice és a Hollister-csaj egy ember, vagyis én?

Az asztalomra nézek. Felállok, felkapok egy hajgumit az asztalról és felfogom magasra a hajam. Zac úgy néz rám, mintha megbolondultam volna.

-Ezzel mit akarsz? –kérdezi, de nem válaszolok. Belül elbúcsúzok Zac-től és ettől a csodálatos pillanattól. Nem fog szeretni ha megtudja hogy az a kislány is én vagyok meg ez is.

A könnyeim elerednek, amikor felteszem a szemüvegem és megfordulok. Kikerekedik a szeme.

-Alice, és a Hollister-csaj… nem értem! De Alice, az az alacsony kislány, és te… vagy igen? Istenem, hogy nem vettem észre? Jézusom!

A könnyeim úgy folynak, mint egy patakban. –Bocsáss meg hogy nem mondtam el az elején. Bocsi hogy hiú reményekbe ringattalak. –de innentől kezdve megtámaszkodok az íróasztalomban és atomjaimra hullok belül.

            Nem kaphatom meg. Igaz, beleszerettem, de innentől kezdve törölni fogja a lesit, mindent az életéből. Tudom. Hisz’ az előbb nevezett kislánynak! Ezt hogy bírom ki ép ésszel? Hogy bírom ki a barátnőim kérdéseit, a további jó pár évet? Nélküle.

            A kezeimbe temetem az arcom, de hirtelen két erős kar leválasztja a kezemet az arcomról, valami szélesebb és selymesebb felületre érkezik a tenyerem és megérzek egy nagyon ismerős illatot. Zac. Kinyitom a szemem. Megölelt. Most már végképp nem értem.

-Nem ringattál hiú reményekbe. Pont hogy még jobban szeretlek,mint eddig. –szentisten! Kimondta azt a bizonyos szót! És nem bán semmit? Nem bánja hogy Alice és Hollister az Alice Hollister együtt? Az atomjaim látom újra fognak fejlődni és összeállni Zac atomjaival. Mert mi együtt leszünk. Innentől.

            A hátamat simogatja, a hajam párszor beleakad az ujjaiba és úgy tesz mintha kifésülné a tincseim. Én belekapaszkodok a hátába és megszorítom. Hihetetlen érzés, amikor azt hiszed hogy valamivel elbaszol valamit aztán kiderül hogy pont hogy még jobbá tettem mindent.

-Nem zavar? –kérdezem.

-Minek kéne zavarnia? –kérdez vissza Zac. Mosolyog. Elenged, az elválás nagyon rosszul esik. Lement vagy tíz fokot a hőmérsékletem. A  laptopot felveszi a kanapéról és belehuppan. Rám néz. –Hm, nem jössz ide?

-Laptop is? Az nem lesz úgy sok? Így is elég kicsi az a kanapé, még ha ketten beleférünk akkor még rám az a meleg laptop? Akkor már inkább tartok egy késő délutáni sziesztát, nem érdekel a holnapi számtan témazáró! Leszarom! Úgy is négyes lesz! –húzogatom a vállam, majd odamegyek hozzá. A laptopot leteszi a földre. Lefekszek mellé. Maga mellé von. Csodálatos lesz. A világ legjobb helye. Azonnal a vállának támasztom a fejem és lehunyom a szemem. Zac a hátamnál fogva picit közelebb húz még magához, majd a derekamon állapodik meg a karja.

-Fáradt vagy? –mondja mosolyogva. Jó érzés hallani a szívverését és ahogy beszél, úgy a tüdeje mozgását.

-Az igazság fárasztó. –mondom. Hirtelen nem is emlékeztem rá hogy vele kapcsolatban mi az igazság aztán rájövök. Hát hogy Alex az unokatesója. De valahogy nem tud zavarni. Jobban aggódtam amiatt, hogy mi lesz a reakciója az én igazságomról.

-Alice, te tényleg azt hitted hogy engem zavarni fog hogy te az a szemüveges kiscsaj is vagy a buszról meg a Hollister-csaj is? Amúgy én már az elején tudtam hogy az te vagy, valahogy belül. Amúgy bevallom, az a kiscsaj is tetszett eléggé a buszról.

Széles vigyor terül ez az arcomon. Soha az életben nem aludtam még négy óra felé, de most annyira elfáradtam, hogy alvásra van szükségem. És méghozzá Zac mellett aludhatok. Ez meg még a pont az i-n.

            Lehunyom a szemem. Ellazulok. Zac is picit lazul mellettem. A jobb karomat felteszem a mellkasára. Ott bizony jó helye lesz. Igaz, hogy a nap a szemembe süt, de az sem zavar. Most az lenne a legnagyobb bajom ha valahogyan felszívódna. De nincs olyan balszerencsém. Szerencsére.

            Mielőtt teljesen elnyom az álom, Zac még a mellkasára tett kezem ujjaival összekulcsolja az övéit, és még a hajamra ad egy csókot. Majd elalszok. Ő mellette. Zac Somy mellett. Akivel a világon legjobban szeretjük egymást.

 

 

            Arra  ébredek, hogy Zac szétválasztja az ujjait az enyémektől. Kipattan a szemem. Picit mozgolódni kezdek. Erre azonnal rám figyel.

-Mi lett? Nem kényelmes?

-Nem, csak miért engedtél el?

-Bocsi, nekem nem volt kényelmes.

-Mennyi az idő?

-Éjfél körül.

-Én már négy óra óta alszok? Döbbenet.

-Igen. Semmi döbbenetes nincs benne. Csak te vagy a döbbenetesen aranyos.

-Mondod te? –vágok vissza a karját megbökve. Halkan nevetni kezd.

-Én férfiből vagyok, én dögös vagyok, te nőből vagy, ezért aranyos.

-Ilyet sem hallottam még.

-Most már igen.

Amikor elhelyezkedik én meg lestoppolom a fejemmel a mellkasát, halkan megjegyzi. –Alice, amúgy ebben a fotelban épp tök egyedül vagyok, te meg az ágyban egyedül, magányosan fekszel és szépeket álmodsz.

-Ebben a pillantban?

-Hát igen.

-Akkor tegyünk ellene hogy így legyen. Ennek a csajnak szüksége van erre a srácra.

-És a srácnak is a csajnak. Szeretlek Alice. És bizonyítani is fogok. –megőrjít, milyen kis édes!

-Eleget bizonyítottál hogy elfogadtad az igazat. –vágok vissza.

-Ugye te is szeretsz? Na, mondd kii…. Naa! –nógat, de én csak mosolygok.

-Jól van na, igen.

-Teljes mondattal kérem.

Elhúzom a számat. -Jó… Sze-ret-lek. Így már megfelel?

A homlokát az enyémhez érinti.  –Tökéletesen.

            A homlokunk még mindig összeér, amikor lenéz a számra. Hihetetlen, ami egyetlen pillantásból lejön. Most… meg fog csókolni? Az éjszaka közepén, amikor nem is kéne együtt aludnunk, hisz’ apám a lelkére kötötte, hogy a kanapén? Mondjuk vágyok arra a két eszméletlen ajakra az enyémen. Napok óta csak erre gondolok.

            A szemembe néz. Először az arcomat csókolja meg. A következő csók az arcom és a szám határára sikerül, majd lehunyja a szemét, résnyire nyitja csak ki, ezzel megbénítva engem. De annyira, hogy elterelje a figyelmem. Megtörténik amire vágytam napok óta.

            Szája az enyémen. Szám az övén. Hihetetlen érzés. Felül a kanapén, húzva engem is. Két nagy, izmos karjával átfog és magához szorít. Észreveszem hogy valahogy még felső sincsen rajta. Az meg hogy került le róla? Amikor ráréved a szemem az izmos felsőtestére, majdnem levegőt is elfelejtek venni, lehet hogy még sikkantani is sikkantottam csók közben.

            Aszta kurva azokat az izmokat, te jó isten! Párat pillázok, majd Zac egyre mélyülő csókja felébreszt és visszazökkent a valóságba. Sok lehetőségem van a fogásra, de a kezem először a hátánál a lapockája körül talál fogást, így legalább teljesen összegabalyodtunk. Én belegabalyodtam. Ő meg belém. Vagyis egymásba.

            A kezeimet leveszem a hátáról, a balt csak lógatom magam mellett, mialatt ő még mindig teljesen a mellkasának szorít. Úgy hogy a szívverését is érzem. Ahogy egyre csak gyorsul. Az enyém már olyan gyors, mint életemben eddig soha. Nem tudom hányszor csókolózott már de én még soha mégis állatira mesternek érzem magam benne. A jobb kezemmel beletúrok a hajába. Olyan selymes, hogy lehetetlen. Ő is belemélyeszti a kezeit a hajamba, de ő a bal kezével még mindig ugyanúgy szorít magához. Azt akarom hogy soha többet ne legyen köztünk semmi. Még levegő sem. Mert most alig-alig van levegő.

            Még vagy egy örökkévalóságig tart ez a pillanat. Ez az egyetlen csók. Egy idő után az ajka eltávolodik tőlem, viszont szinte azonnal felpattan, magával húz és a pólóját az íróasztal-székemről levéve az ágyamhoz rángat. Összerezzenek. Észreveszi.

-Nem azt. Csak baromi kényelmetlen. –bólintok, majd én mint egy igazi zombi, behanyatlok a párnáim közé, azonnal bebugyolálom magam a takarómba, egy picit lehűlt a levegő. Biztos azért mert Zac nincs mellettem. Egyértelmű hogy amiatt.

Szinte azonnal aludni akarnék, amikor befekszik mellém. Picit furcsállom, aztán eszembe jut, hogy holnap a második forduló lesz a duós versenyben, és eleve együtt akartunk elmenni, így meg aztán végképp együtt megyünk. Ez nem kérdés.

            Megtalálom a fejemmel a mellkasát és átkarol. Azonnal egy mosoly terül el az arcán, majd egy rövid de érzelmes csókot nyom a számra újra, majd a fejét a kedvenc párnámra nyomja, és azonnal elnyomja az álom. Ahogy békésen és nyugodtan alszik, nem bírom ki mosolygás nélkül. Újra a mellkasára teszem a kezemet és engem is elnyom az álom. Álmomban érzem a csókját és az ölelését. Jót fogok álmodni. Azt akarom hogy sose érjen véget ez az álom. Nem is álom, ez a kapcsolat vagy micsoda. Ami köztünk van. Sosem szeretném, hogy véget érjen.

            A barátnőim. Mit fogok elmondani nekik? Vagy az egész csak a mi titkunk marad? Picit igazítok a fejemen, csak azért hogy a szíve dobogását halljam. A mozgolódásra picit szorosabban ölel magához és mielőtt teljesen elalszom az illata leng körbe. Gondolom, az is benne lesz életem legcsodásabb álmában. Amikor újrajátszódik ez a mai délután illetve este. Aznap, amikor rájöttem hogy minket tényleg összeteremtett a teremtő. Hogy szeretjük egymást.

 

Oldal: 3. fejezet
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat