Arra ébredek, hogy majd’ megfagyok. Megfordulok. Nincs mellettem. Az nem jót jelent. Csak azt ne. Ha apa esetleg meglátta, hogy ott fekszik mellettem teljesen békésen. És ha elküldte a fenébe?

            Hirtelen a kanapé felől halk recsegést hallok. Egy ismerős kar lóg a karfára. Zac. Ott van. Akkor ezek szerint apáék már vagy elmentek, vagy biztonság kedvéért odafeküdt. Felállok, a telefonom képernyőjén megnézem az időt. Hét óra múlt pár perccel. Tízre kell menni. Még van időnk gyakorlásra is.

            A kanapéhoz megyek olyan halkan, ahogy csak tudok. Ránézek Zacre. A felsőjét még mindig nem vette vissza. Alszik. Annyira nyűgös képet vág, hogy az már aranyos. Egy pici hely van a kanapé fala és Zac között. Pont annyi hely, hogy beférjek.

Óvatosan bemászok. A karjára teszem a fejem, a kezemet meg az arcára tapasztom. A szabad bőröm szinte azonnal hozzátapad a hozzámérő bőrfelületéhez. Nem kemény, megint inkább puhának érzem, és megnyugtató érzés számomra. Még mindig nem kel fel. Ugyanúgy fekszik, mint eddig. Halványan még érezni az illatát, de mostanra már legtöbb része elillant. Vagy az én ágyamban maradt. Majd végigszagolgatom az egészet ma délután, ha hazaérek a suliból.

Óvatosan a nevét suttogom, mire felnyög és ahogy megérez maga mellett, hihetetlen nagy vigyor terül szét az arcán. Kinyitja a szemét. És a szemembe néz. Nem akarom hogy vége legyen ennek a reggelnek. Az a két kék szem a mindenemmé vált.

-Jó reggelt. –mondom neki, mialatt megpróbálok kikelni a kanapéból de visszaránt és szorosan magához szorít. –Olyan nyűgösen cuki vagy, hogy az nem emberi. –vallom be, mialatt ő a karjaival átkarol és a vállamra hajtja a fejét.

-Jobb reggelre nem ébredhettem volna. –mondja, elenged majd halványan mosolyog. Még fáradt. Hadd egyem meg, olyan aranyos.

-Hogy kerültél ide?

-Öt felé mozgolódást hallottam, ezért még megcsókoltalak itt –érinti meg az arcom –aztán átjöttem ide. Pár perc múlva bejött az apukád és meg volt elégedve a látvánnyal hogy nem vagyok melletted. Szépen halkan kiment, majd tíz perc múlva elmentek. –rám emeli a tekintetét és pici fájdalom látszódik benne, de mosolyog. -Én meg hiányoltam azt a valakit, akinek a domborulatai kitöltik a testemet. Oda akartam feküdni melléd vissza, de inkább nem akartalak felriasztani, ezért inkább elkezdtem irkálni Andrew-val akinek szintén hiányzott Tanya, és két személy akinek hiányzik valaki, az jót el tud beszélgetni. Andrew tud mindenről, ja meg Gavril is. A két csapat előtt ne legyen titok hogy köztünk mi van szerintem. –magyarázza, és az arcomat simogatja.

-Akkor előttük nem titkolom, ma a verseny után megyek suliba aztán elmondom a csajoknak valami VIP-helyen. Ahol csak mi vagyunk.

-Úgy jó lesz. Megígérsz valamit? Mármint két dolgot.

-Meg. –bólintok. Neki bármit megígérek. Még ölni is képes vagyok érte!

-Gavril az egyik. Hogy az ilyen kisebb-nagyobb részleteket ne nagyon mondd el neki, mert nem is tudom… azt mondja buzi. De amikor rólad van szó, már úgy hegyezi a fülét, mintha egy átlag pasi lenne, aki átlagosan lányokat szeret.

-A legjobb barátja vagyok. Szerintem csak tudni akar rólam mindent. –és szerintem igazam is van. Gavril az egyik legjobb barátom. A szívem két felé van osztva. A szívem egyik fele Zacé, gondoltuk, a másik fele viszont Gavrilé. Gavril az egyetlen igaz barátom. Még a lányokon is túltesz. Neki bármit elmondhatok. Még a női bajos fájdalmakat is. Még akkor is tud mivel felvidítani. Olyankor legtöbbször azt szokta mondani, hogy örülj neki, legalább érett vagy testileg. Én meg persze csak nevetek az egészen.

-A másik viszont az, hogy ígérd meg nekem hogy amíg élsz, velem leszel. Akármilyen idők is következnek. Azért kérdezem meg mert nálam annyira adott hogy melletted maradok, mert szeretlek…

-Megígérem. Érted akár ölni is képes lennék.

            Olyan mosolyt küld felém, ami a hála magas foka. Még egyszer megölel, majd nagy nehezen elválaszt magától és feltápászkodik a kanapéról. Mindig is állati kényelmetlennek és kicsinek tartottam ezt a kanapét, de a tegnapi és mai nap után minden csak ezek nem. Zac a faliórámra néz. Fél nyolc. Még mindig van időnk gyakorolni is. Mondjuk most ugyanazt a mozdulatsort kell eltáncolni csak lehet saját mozdulatokkal is kiegészíteni.

Felállok a kanapéról, a táncos ruhámért igyekszek. Ma olyan nagy durranás lesz Zac számára. Az a ruha lesz rajtam, amiben mutogatott szemüveges Alice (vagyis az én) hátsójára még annó. Mialatt Zac valahova eltűnik, előszedem a ruhát. A teteje zöldeskék színű, a dereka környékén van egy köves öv, a többi a térdem fölé ér és fekete ilyen sifonszerű anyagból. Amikor felveszem, rájövök hogy úgy nézek ki benne, mintha rám öntötték volna. Mindenhol passzol. Pedig aggódtam hogy rossz méretet vettem.

Ebben a szempillanatban belép a szobába Zac, a kedvenc kék törülközőmbe törli az arcát és amikor meglátja rajtam a ruhát, leejti a földre a törölközőt. Most már az is Zac illatú lett. Sebaj.

Széles vigyor terül el az arcán. A tükör előtt állok. Mögém lép. A két fej különbség mindig meg van még. Két kezével átkarolja a derekam, majd megölel hátulról. Én meg csak állok és magunkat nézem. A telefont lekapom a közeli asztalról. Nem veszi észre mert a hajamba temeti az arcát.

-Gyönyörű vagy ebben a ruhában. Mint minden másban is.

-Köszönöm.

-Nem kell megköszönnöd semmit. Ez természetes.

            A kézfejére fektetem a kezem, majd úgy fordítom a fejem hogy ne látszódjon az arcom. Ellövöm a képet. Zac még mindig nem vett észre semmit. Gyorsan valami olyan szöveget írok hozzá hogy „nem tudhatod hogy kiben látod meg a tökéletest”, majd rámegyek a küldés gombra. Ezzel hivatalossá tettem valamit.

            Zac elenged és mosolyogva felveszi a törölközőt a földről majd elkullog valahova. Én addig megkeresem azt a zenét a telefonomba, amire majd táncolnunk kell, és pár alap lépést átismétlek. Persze amit közösen kell táncolni, azt egyedül nem fogom gyakorolni. Tizenöt csapat jelentkezett eredetileg. Már csak 7 van bent. Köztük mi is. A mai forduló után négy marad bent, aztán a négyből majd kettő lesz és körülbelül egy hét múlva a döntő. Remélem, hogy bejutunk a döntőbe. Az lenne csak nagy szó.

            Beindítom közepes hangerőn a zenét és körülöttem a szobám most egy táncparketté válik. Ahol most egyedül vagyok. Nemsokára társaságom is akad. Amíg megy a zene és én lépkedek, nincs más a földön, amire tudok gondolni. Csak a tánc és a lépéseim. Zac hirtelen megfogja a karom, kipörget és összevillan a tekintetünk. Most már három dologra gondolok.

-Szóval próba. –mormolja alig hallhatóan. Csak bólintok egyet, majd visszapörget magához. Egy pillanatra megáll, a telefonomhoz nyúl és leállítja a zenét. Csak lesek. Mit akar?

            Azonnal rájövök. Közel lép és megsimítja a karom majd a két vállamnál fogva magához von. Hogy bele ne csapódjak, a két karomat kiteszem a mellére, mielőtt belecsapódnék. A szájára villan a tekintetem. Nem tudom levenni róla a szememet. A szájáról az állára, majd az állán megáll. Nem bírom ki. Felemelem a kezem és a kézfejem külső oldalával megsimítom az álla oldalát, fel szinte a füléig. Ő is felemeli a kezét. Az alsó ajkamra teszi az ujját. A mosolya felér az egekig. Mint az én vérnyomásom is mindjárt.

            Teljes csend van, csak a szívem hangos dörömbölését hallom. Nem tudom hogy hallja-e de hogy vigyorog az biztos. Rá se kell nézni, valahogy gondolom.

            Felsóhajt egyet. Újra megsimítja az ajkaim, majd szinte azonnal közel hajol és a szája megint birtokba veszi az enyémet. Ami eleve az övé vagyis azt csinál vele amit akar. Minél több időt tölt velem, annál jobban megszeretem. Minden hibájával együtt.

            A szánk összeakadása miatt közelebb kerül a testünk is, egy hirtelen mozdulat és már megint szorosan öleljük egymást. Karjai oly durván de egyben érzékien fogják át a derekam… A haja a kezem birtokává válik, olyan puha mint a párna, amin napokkal ezelőtt még álmodozva aludtam. A párnámnál még Zac mellkasa is puhább. De a hajánál és a szájánál nincs puhább anyag a világon. A csók egyszerre durva és szenvedélyes. És ezt is imádom benne. Hogy nem tudom eldönteni hogy most durván akar csókolni vagy csak úgy, hogy sose feledjem el.

            Kicsit talán mindkettő. Együttműködve mozog a szánk, érdekes hogy tegnap csókolóztam életemben először, mégis mostanra olyan jól csinálom mintha Zac legalább a századik pasim lenne. Pedig ő az első. És az utolsó is az lesz.

            Egy idő után a számról az ajka inkább a nyakamra tapad. Olyan forrón csókol, mintha sose látna többet, és így szeretne elbúcsúzni tőlem. Pedig megígértük egymásnak hogy együtt maradunk. Másra nem vágyom csak rá. Kis terpeszben áll, én a lábai közt. Olyan picinek és törékenynek tűnök a karjában. Pedig nem az vagyok. És ezt tudja rólam.

            Ez a csodálatos élmény még sokáig folytatódik, majd végül is úgy döntünk hogy tényleg gyakorolni kell. De abból sem jöttünk ki jobban mert amikor csak nagyon közel kerültünk egymáshoz, újra vágytunk a másik csókjára. Komolyan nem tudunk leállni. Zac csókja nekem olyan, mint szomjazónak a víz. Szükséges. A világon a legszükségesebb. Remélem azért hogy a versenyen nem fogunk egymásnak esni mert egyből kipenderítenek minket aztán annyit élvezhetjük a másik érintését a szánkon, amennyit akarjuk. De azért ennek a versenynek is van tétje. Valami nyeremény úgy is lesz. Még nem mondták el. Állítólag a verseny végén már ki lesz hirdetve, hogy mit nyer az a pár, aki nyer.

 

 

            A második forduló véget ért. Épp az eredményhirdetésen állunk. Zac a bal oldalamon, szorosan összekulcsolt ujjakkal. Ránézek. Biztos lerí rólam hogy nagyon izgulok, mert picit közelebb lép hozzám, elengedi a kezem és átkarol. A derekamon hagyja a kezét, én meg szorosan hozzálépek.

-Nyugi. Szerintem jók voltunk. Én kibírtam a csókod nélkül, te meg gyönyörű voltál, Lice.

Ezt a nevet ma már másodjára mondja nekem. Tetszik. Jól hangzik. Olyan én vagyok. Egyedül Zac mondja ezt a becenevet rám. És csak neki engedem majd meg hogy használja.

Kibontják a borítékot, amiben a továbbjutott csapatok kódszámai vannak. Nekünk H01 és S98. El ne felejtsem időközben.

            A háromból az egyik zsűri felszaggatja a boríték ragacsát. Összevillan a szemünk Zac-kel. Kicsit jobban magához von. Én meg izgalmamban a mellkasába fúrom a fejem.

            Az az illat ami árad belőle… megint lenyugtat. Az illata mindig nyugodtabb körülményeket okoz számomra. Alapjába véve az megnyugtat, hogy ugyanazt érezzük a másik iránt.

-A0 és G95. Továbbjutottatok. Gratulálok.

A mellettünk álló barna hajú lány és vörös hajú fiú kicsit izgatottan összeölelkezik, majd picit arrébbállnak. Összerezzenek. És ha nem jutunk tovább? Istenem, nem akarom hogy ne jussunk tovább. Én akarom Zac-kel, életem választottjával megnyerni ezt a versenyt. Szeretném. Nagyon.

-H01 és S98, tiétek a harmadik forduló is.

Még el sem jut hozzám hogy melyik két kódszámú jutott tovább, amikor Zac csókja felébreszt. Továbbmegyünk. Sikerülni fog. Benne vagyunk az első hétben. Csodálatos érzés. A csókja túl rövid, de lejön az értelme.

            Szorosan megfogja a kezem, majd a másik pár mellé állunk. Zac előtt állok. Majd átkarol két nagy karja újra. Már hiányzott a keze érintése.

-Megvan. Továbbmentünk. Csodás voltál.

-És ilyenkor miért csak engem dicsérsz?

-Mert magamat minek dicsérjem ha a világ legszebb lányát dicsérhetem? Mondtam hogy nem lesz baj. –onnantól kezdve nem is foglalkozunk a többi taggal, csak halkan beszélgetünk.

-Akkor most kinek mit mondjak el erről a kettőnk közt történtekről? –kérdezem. A fülembe suttog. Eleinte a lélegzetétől a szöveget sem értem, aztán megértem.

-Annak Lice, akinek akarod. Ha nem baj, Lice-nek szólítalak. Remélem, más nem mondja rád.

-Senki más, csak te.

-Egyedüli vagyok legalább.

-Nem csak abban, Zac –mondom, mire picit megszorít. –Mindenben.

-Köszönöm. –hálálkodik, de csak megsimítom azt a picit rendezetlen, halványan szőke, de igazából barna haját. –Lice. Imádom amikor megérintesz. Az nekem a mennyország.

-Istenem, cukibb szöveget nem tudtál volna mondani? –viccelődök. Nagyon jól esnek a szavai. –Amúgy nekem is nagyjából a mennyel ér fel.

Pár pillanatig nem szól semmit, majd megemeli a fejem, hogy tökéletesen a szemembe tudjon nézni. -Lice, én mindig hű leszek hozzád és mindig számíthatsz rám. Mindig támogatni foglak és melletted leszek. Ameddig szükséged van a kezemre, fogni fogom. Ameddig érdekelnek a szavaim, beszélni fogok hozzád. Ameddig megnyugtat a hangom, suttogni fogok neked. Ameddig édes és szenvedélyes a csókom, csókolni foglak. Ameddig a szívem az otthonod, mindig hazavárlak. Ameddig szeretsz, addig szeretlek.

Már kis híján könnyek csillognak a szemembe. Pont az utolsó párt jelentenék ki, amikor nem bírom tovább és szorosan megölelem. Nagy karjai átkarolnak, széles vállának döntöm a homlokom, izmos teste újra hozzám simul. Amikor a három zsűri odamegy a kiesett párokhoz elköszönni és megköszönni a részvételt, Zac-kel nagy nehezen elengedjük egymást.

Könnyeket törölnék ki a szememből, de megfogja a kezem és inkább ő törli meg. –Ja és amikor szomorú vagy, mindig fel akarlak vidítani. Minden nap. Ameddig együtt vagyunk, nekem addig lesz teljes az életem.

-Zac, ne bőgess már meg! –mondom nevetve, de sírva. Ő is nevetni kezd és hátrasimítja pár az arcomba lógó hullámos tincsem.

-Bocsánat, de te bőgöd el magad az igazságon. Most mit tegyek? Csak az igazat mondtam!

Megint a karjai közé ékelődök. –Jól van na. Csak szeretlek. Ennyi. És nem akarok bőgni de ez olyan megható volt…

-Az igazság néha megható. –mondja végül, még egyszer átkarol majd két másodperc múlva elengedjük a másikat és a kezemért nyúl.

            Szívesen odaadom neki. A legnagyobb örömmel. Örömöt okoz neki. Akkor nekem is. A három zsűri hozzánk fordul. Zac megszorítja az ujjaim. Én vissza.

-Gratulálunk a bennmaradt hét duónak. A következő héten egy-egy ismert dalból kell részletet eltáncolni arra a dalra. Egyeseknek nem lesz nehéz –itt Zac-re és rám néznek. Érdekes. -de szeretnénk ha minőségi táncok lennének, mert mindet felvesszük videóra és az eredeti énekeseknek illetve klipforgatóknak elküldjük a táncokat. Garantálom hogy tetszeni fog nekik. Öt nap múlva ugyanebben az időpontban várunk vissza mindenkit. –összenéznek a bírák. –Ja és igen, megígértük előző alkalommal, hogy megmondjuk a főnyereményt. A főnyeremény a nyertes duónak nem más, mint hogy a BoyzIsland híres együttes új dalának háttértáncosai lehetnek.

            Megdermedek. BoyzIsland? Az egyik leghíresebb együttes az országban! És új daluk lesz? Már egy másfél éve nincs új zenéjük pedig az elején szinte mindig csak BoyzIsland zenékre táncoltunk. Aztán áttértünk a friss sikerlistás dalokra. Meg rákaptunk a Handsome Boyz-ra. Én meg Zac-re. Ránézek. Olyan magabiztosnak és büszkének néz ki. Mi tudjuk az igazat, de a világ nem. És néha két ember megtudja váltani a világot.

 

 

            Amikor beérek a suliba, már zsibbadnak a lábaim a nagy sietségben. Minél hamarabb le akarom tudni a lányok előtt a dolgaimat. Minél hamarabb túl akarok lenni azon a számtan témazárón, amire egy mukkot sem tanultam. És minél hamarabb viszont akarom látni Zac-et. És szétcsókolni a száját.

            Amikor belépek a szokásos 23-as terembe, Emma és Tanya szinte azonnal integetni kezd. Köszönök a tanárnak, ő csak bólint. Szóltam neki a táncverseny miatt.

-Ms. Hollister, holnap írod meg a dolgozatot, már csak három ember írja, már ne kezdj bele. –úgy érzem, menten felrepülök.

-Ó, köszönöm tanárnő. –hálálkodok és leülök Tanya és Emma közé.

-Piszok mázlista vagy, nagyon nehéz volt. Nekem szerintem kettes lesz.

-Hagyj már, meglesz a hármas is! –szólok vissza. És mindkettő csak vigyorogva néz rám. Széttárom a kezem. –Mi van már?

-Tudunk ám Zacről és a kis esti incidensről… ugye még szűz vagy?

-Hülye vagy! Persze! –mindjárt megverem valamelyiket ha ilyenekkel jönnek.

-Emma nézd már át hogy esetleg valahol ki van-e szívva a bőre mert Zac elég vad tud lenni.

-Hozzám ne érj! –szólok rá Emmára.

-Húha, akkor több helyen is…

-Mi? Hagyjatok már, nem! Annyira durván nem smároltunk… csak… csak smároltunk azt ennyi. Mi van belőle?

-Hívott Jane de egyszer sem vetted fel. Már azt hittük hogy belehaltál az óriási élvezetbe.

-Fúj hagyjatok már békébe! –szólok rájuk. Nemsokára nagyon pipa leszek…

-A rajongók meg lesznek veszve ha megtudják.

-Nem fogják megtudni. Együtt egyeztünk meg hogy nem mondjuk még el egyenlőre a hírt, majd később.

-És az a később az két nap lesz?

-Legalább két hét. Inkább hónap. –csalódottan lebiggyeszti az ajkát Tanya.

-Andrew olyasmiről tud hogy együtt aludtatok, egyszer valami kanapéba de aztán meg ágyba is, aztán meg Zac elhúzott az ágyból hogy nehogy a szüleid rajtakapjanak titeket. De min, ú?

Most már nem bírom tovább. Lefekszek a padra és elröhögöm magam. –Ilyenkor bezzeg nem hagytok békibe’!

-Persze hogy nem, Alice. Amikor én jöttem össze Andrew-val, ugyanezt csináltátok. Most visszakapod.

-Inkább kérdezd ki Emmát a taliról. –mutatok rá, de Emma legyint.

-Ezért nem jó, ha a főnök nincs suliban.

-Most azonnal elmondod! –parancsolok rá. Kíváncsi vagyok Smith-éknél és Russell-éknél hogy megy aminek menni kell.

-Azt mondta, idő kell neki, de baromi cuki volt. Majd’ felfalt a szemével, mert tudod melyik felsőt vettem fel…

-Na. Nem. Azt a félig-kivan-a-bögyöm pólót? Kérlek ne! Ugye nem égtél? –fejbe csapom magam. Istenem, hogy lehet ekkora idióta? Egy talira úgy kell elmenni, hogy önmagad vagy, nem egy tök más csaj. De hát Emma ilyen. Mindent túlkombinál.

-Dehogy égtem! Ettünk, erre a nagy semmiből elkezdi, mialatt veszettül vigyorgott, hogy gyönyörű a kilátás. Majdnem megfulladtam a nevetéstől.

-Jé, ezt nem is hallottam! –csapja háton Tanya Emmát.

-Tanya! Osztály, vagy valaki tud rólam meg Zac-ről?

-Tina valahogy tudomást szerzett róla. Lehet hogy basztatni fog de egyedül van mert senki se hisz neki.

-Hála istennek, végre egyedül van a kis csitri. –lélegzek fel. Kicsöngetnek. Felpattanunk és próbálunk minél gyorsabban a többiekhez is odajutni, de egy kar megállt. Tina az. Hát jó.

-Alice, beszélnénk?

-Ja. Emma, Tanya, Jane szekrényénél! –kiáltok utánuk, ők meg okéznak.

Kimegyünk a teremből és egy kicsit arébb hív.

-Tényleg igaz hogy együtt vagy Zac Somy-val?

-Miért érdekel téged annyira? –kérdezősködök.

-Mert láttam azt a képet a neten és egyből megismertelek és szerintem baromira illetek egymáshoz. Na, igen? Ha igen akkor mióta?

-Jó, igen. –mosolyog. Életemben nem láttam még ezt a lányt mosolyogni! –És úgy két-három napja… igen, úgy valahogy.

-Gratulálok hozzá. Tényleg. Ugye átadod bocsánatkérésem Emmának, meg ezt? –kérdezi és a kezembe nyom egy tábla csokit. Remélhetőleg nem rakott bele mérget, mert ez a kis csitri még arra is képes. Kétszínű. Áh, inkább egy egész színskála.

-Átadom neki és köszönjük. -ezzel ott hagyom a többi kérdésével. Láttam rajta hogy többet is akar kérdezni.

            Ennyit sem akartam mondani. Szólnom kell Zac-nek. Most azonnal. Bedobom a táskám a szekrényembe, bevágom az ajtót és ahelyett hogy Jane szekrényéhez mennék, elrohanok a mosdóhoz. Fel kell hívnom. Mindenféleképpen.

            Bekapcsolom, beütöm a PIN-kódját, hirtelen mozgolódást hallok. Félni kezdek. Csak nehogy kiderüljön hogy telefonozok. Nem lehetne. Új szabályt vezettek be a suliban. Túl sokan telefonoztak órán, nagyon leromlott a suli átlaga a többihez képest a telefonhasználat engedése miatt. Új szabály, hogy aki telózik, az bajban van. Osztályfőnöki megróvást kap. És nem szeretnék. De ez sürgős.

Megkeresem a névjegyzékben Zac nevét. Háromszor kicsöng, mire felveszi de csak suttog.

-Szia, Lice. Mi a baj?

-Osztálytársam, Tina Rosa kiderítette, hogy együtt vagyunk valahonnan. Kénytelen voltam elmondani. Szinte a sulinak a negyede tudja már szerintem.

-Nálunk az egész suli tudja, ne aggódj. Bocsi mennem kell, szia. Szeretlek, nem lesz semmi baj. Megvédelek.

-Szia. Én is. –ezzel leteszem, kikapcsolom és rohanok a szekrényhez.

Jó volt újra a hangját hallani. Hiányérzetem így is volt, mivel nem érintett meg vagy nem ölelt át.

            Ahogy rohanok a folyosón, jó páran rám bámulnak. Tina, az istenit te büdös csitri! Hogy rohadnál ketté! Amikor odaérek Jane szekrényéhez, pont ott áll pár osztálytársunk, a barátnőimmel veszekszenek. Tuti hogy Zac-ről van szó. Ezért odalépek és hátrarántom a gyereket.

-Ha Zac Somy-val van a probléma, nekem lökjed ne a barátnőmnek. Hadd halljam mi a problémád vele.

-Zac a pasid? Jézusom meddig mentél már el te undorító kis csitri.

A szavak késszúrást érnek a szívemen. Nem gondolkodok. Egy akkorát bemosok az előttem álló David-nek, hogy meg is tántorodik. Majd egyszerűen megfogja magát és elhúz, miközben az orrát szorongatja.

            Még mindig ideges vagyok. És félek. Körbenézek a folyosón. Nem látott senki. Jane és Emily a vállamat fogva kivonszolnak az udvarra.

-Alice, jól vagy?

-Nem.

-Miért?

-Nincs itt Zac. –és ez tényleg igaz. Ha ő itt van, minden könnyebben ment volna.

Amikor kilépünk az ajtón, picit enyhül az idegesség, de hirtelen egy festett vörös fej közeleg hozzánk. Már csak ez hiányzott. A suli leghírhedtebb csaja, aki oda meg vissza van Zac-ért. De neki csak egyéjszakás muri miatt kéne. Nekem meg nem csak azért. Azért mert szeretem.

-Szia, Alice Hollister. Jobban tennéd ha lekopsz Somy-ról mert a végén még az az izmos kar fájdalmat fog okozni neked.

-Sosem akarna fájdalmat okozni nekem mert szeret. –vágok vissza. Kikerekedik a szeme. –És amúgy baromi jó érzés úgy feküdni, hogy teljesen össze vagyunk gabalyodva. De hogy te abból a dögös szexis izmos pasiból egy négyzetmillimétert sem kapsz, az hétszentség. Amúgy mit pattogsz? A fele város már járt az ágyadban, miért akarnál egy hatalmas szívű fiút elcsábítani aki mindenre képes egy lányért, aki én vagyok? Ha akarod rád szabadítom de abból egy hullaként jössz ki az biztos. Szerintem most inkább bújj össze Alex Anderson-nal. Úgy is rokonok, míg az egyik faragatlan, a másik ellentétje. Mivel te faragatlan vagy ezért egy faragatlant érdemelsz és mivel én nem vagyok faragatlan, ezért nem faragatlant érdemlek. Szevasz. –felrántom hozzá még a szemöldököm, majd megfordulok, és elmegyek onnan.

            A barátnőim úgy néznek rám, mint aki totál be van szívva.

-Mi bajotok van már nektek is? Csak megmondtam az igazat.

-Csak azon vagyunk kiakadva hogy eddig téged sosem láttunk se verekedni, se beszólni a suli leghírhettebb és legköcsögebb kurvájának. Ez jó volt. Zac most agyon csókolgatna, nem igaz? –kérdezi Emily. Ránézek. Rázom a fejem.

-Én szerintem ebben a helyzetben inkább csak átkarolna és azt mondaná, büszke rám.

-Szereted? Igazán? –kérdezi meg hirtelen Jane. Látom a többieken hogy elképzelték a jelenetet és elérzékenyültek. Akkor én mit mondjak arra a szövegre, amit ma mondott nekem arról, hogy ameddig szeretem, addig fog szeretni? Kis híján elbőgtem magam.

Lepörög előttem mindaz a rossz, ami ma eddig volt. Bevertem egy osztálytársamnak, elmondtam a legféltettebb titkom egy pletykafészeknek, aztán a leghírhettebb csajnak beszóltam. Már kezd elegem lenni ebből. Ha ez ilyen reakciókat váltott ki, akkor az mit váltana ki, hogy a Wave Resque-ban vagyok én is? Jane-re pillantok. Egymás szemébe nézünk. –Ebben vagyok a világon a legbiztosabb. Hogy szeretem Zac Somy-t. Az életemnél is jobban. Ölni is képes vagyok érte. Most már igen. Mert ameddig szeretem, addig fog ő is szeretni. És ameddig kölcsönös ez, addig fogok harcolni a világommal hogy elfogadják a döntésem.

 

Oldal: 4. fejezet
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat