Az utolsó párnát teszem a helyére. Két óra simán elment a takarítással. Hirtelen csengetnek. Végignézek magamon. ZS-s póló egy cicanadrággal, kiengedett hullámos tincsek. Tökéletes. Rohanhatok ajtót nyitni. Kinyitok a szobámból ahogy csúszok a padlón, libegnek a tincseim. Anya nem tudom hova lett de én nyitok ajtót. Még mielőtt kinyitnám két kisebb tincset a vállam elé dobok, majd ajtót nyitok.

            Legelöl Gaby áll. Ugyanazzal a sugárzó mosolyával. Mögötte Zac. Égig érő mosoly terül el az arcán, ahogy meglát az anyja válla felett kipillantva. Margaréta csokorral a kezében. Honnan tudta hogy az a kedvenc virágfajtám? Rengeteg olyan mintás pólóm van. Mindig ha szülinapom van meg ilyen ünnepek, apu mindig margarétát vesz nekem. Zac is azt vett. Zac mögött az édesapja, akit még nem ismerek annyira de megszólalásig hasonlít Zac-re.

Csak elmosolyodok és elállok az ajtóból. Zac anyja belép, Zac szinte azonnal tolakodni kezd. Csak még nagyobban mosolygok. Leteszi a komódra a csokrot majd átkarol. Kicsit kiöltözött. Egy fehér póló fekete pulcsival meg fekete farmerral. Már megint azzal az övvel ami izzadásig vitt még annó. A fejemre támasztja az állát, én közelebb lépek és két kézzel szintén megölelem. A két nagy izmos karja megint körülvesz. A mellének támasztom a fejem, majd suttogni kezdek.

-Pár órája láttuk egymást utoljára mégis hiányoztál. –érzem hogy még közelebb jön. A lábait kicsit terpeszbe teszi, csak azért hogy teljesen átölelhessen. A két lába közé lépek és így már a felsőtestünk teljesen összeér. Az oldalánál tartom a kezem, szinte leheletnyire érek hozzá az oldalához. Kissé rekedt hangon szólal meg.

-Nekem egy perc is sivár nélküled, Lice. –imádom amiért a becenevemen szólít. Nagyon óvatosan feljebb emeli a fejem és szinte sóvárgóan csókol szájon. Mintha senki más nem lenne itt rajtunk kívül de tudom hogy anya is ott van meg a szülei is… apu is megengedte csak majd kilenc felé fog hazaérni. Amit mi most művelünk inkább puszi mintsem csók, de hát ez is megfelel. Csak valamink érjen össze! Az mindegy hogy a testünk vagy a szánk.

            Nagyon lágyan elhúzódik, kissé csalódott arcot vág de megsimítom az arcát mire azonnal elmosolyodik. Megfordulunk. Zac apja olyan módon mosolyog hogy úgy felnőttet még sosem láttam mosolyogni. Felkapom a csokrot a komódról és arcon csókolom Zac-et.

-Nagyon köszönöm. A kedvencem. –mondom és kissé magamhoz ölelve a szobámba rohanok a csokorral. Még hallom hogy valami olyasmit mond nekem Zac, hogy Bármikor, Lice. Hogy rajonghat valaki ennyire irántam? Néha azt hiszem hogy csak álom az egész és felébredek és semmim sem lesz. De tudom hogy ez nem álom. Egy gyönyörű valóság. Az élet néha kibaszik az emberrel, de van hogy nagyon neki kedvez. Most nekem kedvez.

            Leteszem az asztalomra a csokrot és már rohanok is vissza. Amikor visszaérek, anya mellett megállok aki épp leállt beszélgetni Gaby-val és az apjával, akit Zalan-nak hívnak. Mind a ketten elmosolyodnak amikor anyu mellé állok. De én vigyorodok el a legjobban amikor Zac mögöttem terem és a két karja átkarol a hasam előtt. Csak felvigyorgok rá és még közelebb lép hozzám. Szinte érzem a mellkasát a hátamon. Hallgatni kezdjük a beszélgetést, de hamar rájövünk hogy anyu munkájával kapcsolatos ezért inkább ellopózunk a szobámba.

            Kezénél fogva bekísérem magam mögött a szobámba, majd amikor belép becsukja az ajtót. Azonnal meglátja a csokrot. Én meg letámadom, miközben fél lépésnyire megyek hozzá.

-Honnan tudtad hogy a margaréta a kedvencem?

Lemosolyog rám. –Lice, én már mindent tudok rólad. Amúgy van egy besúgóm. –mondja pimaszul mosolyogva.

-Gavril az, biztosan. –vágom rá. Valahogy érzem hogy ő az ilyen marha hogy akármit kérdez velem kapcsolatban Zac, nem bír magán türtőztetni és elmond neki mindent. Zac csak továbbra is ugyanúgy mosolyog. Félhomány van a szobámban. Így még szebb a szeme.

-Tudtam! –mondom, de az ajkait az enyéimre helyezi. Ez meg elfeledteti velem hogy Gavril egy nap meg lesz tépve. Közelebb lépek és pár pillanat múlva már teljesen egymást öleljük, szorosan. Úgy, hogy senki sem választhat szét minket. Még egy olyan kis pisis sem, mint Tina. Mást nem csinál, csak nagylánynak képzeli magát, pedig csak játszadozik a fiúkkal. Mintsem inkább választana egy igazi férfit magának aki jóban-rosszban szereti. De én inkább leszarok egy akkora kis tuskót. Inkább még közelebb húzódok Zac-hez.

            Egyáltalán nem erősen és durván a falnak dönt. Hogy még jobban hozzám férjen. A hátam a falnak ütődik. A hátába és a pólójába markolok, nem találok jobb fogást rajta. Zac a derekamnál fog nagyon szorosan a bal kezével, a jobbal egy épp az arcomba csúszó tincsemet a fülem mögé simít. Közben nem hagyja abba a szenvedélyes csókját.

            Akkor sem túlzok, ha azt mondom hogy ez úgy egy fél óráig még folytatódik. Mást nem csináltunk, csak egymás szájának estünk. Szélesen mosolyogva kimegyek a szobából és anyához igyekszek. Csak úgy. Zac majd később jön, azt mondta még a mosdót is igénybe veszi. Oda bizony én nem követném. Majd később talán.

Már nevetve beszélgetnek anyáék. Mintha hallanám a nevemet megemlítve.

Mellé ülök. Rám emeli a tekintetét.

-Szia. Itt vagyok, élek még.

-Mi lett a száddal? –kérdezi én meg csak biztos úgy bámulok rá mint aki kísértetet lát. Mert? Mi van vele?

Még mielőtt megkérdezhetném, a kezembe nyom egy kis tükröt. Belenézek. A fenébe, Zac valahogy elharapta a számat! De ezt nem mondhatom. Megtörlöm egy közelben lévő tiszta zsebkendővel.

-Biztos csak elharaptam. –még ott tartom a zsepit, amikor Zac apja a nevem mondja.

-Nem lehet hogy nem is te haraptad el? –kérdezi én meg biztos homár vörössé színeződhettem mert mindhárom felnőtt halkan elneveti magát.

-Jól van na. –mondom már én is mosolyogva. Még percekkel később sem hagyják abba. Kezdem zavartan érezni magam.

-Miért nem mondtál igazat? –kérdezi meg anya.

-Most mondjak igazat? –vágom rá. Zalan elneveti magát. Gaby csak mosolyog.

-Megmondhattad volna hogy Zac csinálta, nem rágtam volna le a fejed. –rám kacsint. –Sem a szádat. Az az ő terepe.

-De anya! –kiáltok rá kissé idegesen de vigyorogva. És totál vörösen. Nem igaz.

            Hirtelen megjelenik mögöttem Zac. Pont rosszkor. Anya észreveszi hogy ott áll fölöttem és rám mutat.

-Zac, ennél nagyobb harapást nem akarok a lányom száján látni. Amúgy egészségedre. –Zac csak kigúvadt szemekkel bámul anyámra majd magam felé fordítja a fejem. Azonnal leesik neki. Összeszorítja a fogát. Felszisszen. Egy másik zsepit is elővesz a zsebéből és a számra nyomja.

-Bocsánat, nem bírtam türtőztetni magamon… -vallja be, erre három harsányabb nevetést kap. Amivel teljesen elvörösödik.

Én csak felállok és a székre felállva megölelem. A kezéből kiesik a zsepi a földre hullik. Ha felállok a székre, egyértelműen egy fejjel magasabb vagyok, mint ő. Most ő helyezi a nyakam környékére az arcát. Megsimítom a haját. Régen éreztem már azt a puhaságot az ujjaim közt. Mivel feljebb kerültem, mint amihez van szokva, eleinte a derekamnál kulcsolja össze a kezeit, de a simogatásom annyira lenyugtatja, hogy az összekulcsolt keze inkább a hátsóm felső felére csúszik le. Kicsit idétlenül érzem magam de hirtelen észre sem veszem. Nagyon lassan veszi a levegőt az orrán át, teljesen ellazult. Még a szemét is lehunyta. Ilyen nyugodtnak talán akkor láttam legutoljára amikor náluk aludtam és csak feküdt… én mellette és nyugodt volt. Hogy mellette vagyok.

            Kissé megemeli a fejét. Észreveszem hogy a felnőttek megint valamiről elkezdtek beszélni mert már nincs néma csend, amiben csak bámulnak ránk. Mélyen a szemeimbe néz. Elalélok attól a két égkék szemtől. Életemben elég sokszor belefulladtam már azokba a szemekbe, ezek szerint hallhatatlan vagyok. Bágyadtan elmosolyodik.

-Úgy ellenék így napokig… -mondja. Csak bólintok.

-Szerinted én? –válaszolom.

-Esküszöm, nemsokára nem szeretni foglak hanem rajongani érted. –ennél a mutatóujjára tekeri az egyik tincsem. Összeérintem a homlokunk.

-Szerintem már most rajongasz értem.

-Nem csak szerinted. –vág vissza és pár másodperces csókot ad. Ezzel csak megerősíti azt amit az előbb mondott.

            Egyszerre kimondjuk egymásnak hogy szeretjük egymást majd nevetve leugrok a székről. Letakarítom majd Zac ráhuppan. Én meg az ölébe. Zac apja ránk kacsint. Mindketten csak mosolygunk. A vállamra hajtja a fejét. Biztos zavarja a hullámos tincsem, mert egy hirtelen fújással az összeset az arcomba fújja. Elröhögi magát. Mindenki odafordul és vele és velem együtt mind az öten nevetésben törünk ki. A jobb vállamra simítja az összeset, mialatt csak nevetek továbbra is.

-Bocsánat. Nem akartam. –mondja, de már alig bírja ki nevetés nélkül.

-Phú, az összes a pofámba ment. –nyögök ki ennyit de csak görnyedni kezdünk a röhögéstől. Egy ideig csak ülünk és figyeljük a szüleinket. Elmélyülten, nyugodtan beszélnek.

            Zac hirtelen kicsit mozgolódni kezd. Felakarnék pattanni, de visszanyom a combjaira.

-Maradj. Csak vedd már ki a telóm. –azonnal engedelmeskedek. A jobb zsebéhez nyúlok és nagy nehezen de kierőlködöm a telefonját. A hasam előtt kinyújtott jobb kezébe teszem. A bal kezével amennyire tud átnyalábolja a derekam és a hajamra ad egy csókot. Nagyon elkezd járni az ujja.

-Jut eszembe: ezt te mikor csináltad? –kérdezi és megnyitja azt a képet amit az egyik duós versenyes forduló előtt csináltam rólunk. Az a kékeszöld-fekete ruha rajtam, megölel hátulról és félig eltakarom az arcom a telefonommal. Csak elmosolyodok.

-Az egyik forduló előtt. Amikor ebben a ruhában voltam. Miért? Baj? Ha az, leszedem, csak mond meg…

-Ja, semmi. Csak nézd meg mit írtam hozzá. –lejjebb lapozok egy kicsit.

Tényleg hozzászólt a képhez. Úgy látom, időutazó vagy mert te leszel a jövőben a feleségem, Lice <3 Egy hatalmas csókot nyomok az arcára.

-Nem vagyok az.. vagy mégis? –mondom pimaszul kuncogva. Csak vigyorog.

Lekapom az asztalról a saját telefonom, és pötyögni kezdek, miután nagy nehezen megtalálom a képet. Szerintem meg két időutazó egy pár *-* Elküldöm. Amikor meglátja, csak a kezével megfogja az arcom, maga felé fordítja és három másodpercig érzékien csókol. Viszonozni szeretném, de tudom ha viszonzom, nehezen tudunk leállni.

            Anya hirtelen az asztalra tesz egy nagy tányérnyi sütit. Nem is tudtam hogy míg én takarítottam a szobám, ő leállt sütit sütni. Zac kinyújtja a kezét, de nem éri el. Közelebb akarnám húzni a tányért de lefogja a karomat.

-Csak vegyél le egyet és tömd a pofámba hogy nehogy rád vessem magam és el ne kezdjelek csókolgatni.

-Rendben. –mondom vigyorogva. A legfelsőt lekapom a tetejéről és Zac vállamon tartott arcához emelem. Egybe betömi az egészet. Alaposan rág, addig én is leveszek egyet, és mialatt én kettőt harapok, neki már rég tiszta porcukor az egész szája környéke. Leteszem az asztalra a sajátomat, és az arcát magam felé fordítom.

-Rájöttem mi a különbség közted és az édesség között.

-Mi? –kérdezi érdeklődően.

-Te ezerszer édesebb vagy. –válaszolok és lecsókolom a szájáról az összes cukrot. Amikor elhúzódok már alig van rajta valami. A maradékot a kezemmel törlöm le az arcáról. –Íme a bizonyíték.

Kuncogni kezd, majd elveszi a sütimet az asztalról, amit már megkezdtem és megeszi azt is. –Baromi régen ettem sütit és ez eszméletlen jó. –néz rá anyára, aki csak rákacsint.

-Örülök hogy ízlik. –mondja kedvesen anya neki. Csak legyintek Zac akcióján és veszek még egyet.

 

 

            Befekszek az ágyamba. Valami nagyon keménynek érzem. Nem értem. Felülök felemelem a paplant. Megtapogatom a matracot. Pedig semmi sincs itt. Érdekes. A párnámra nyomom a fejem. Zac még apával beszélget. Nagy kifaggatás rólam. Tuti fix. A szülei már biztos alszanak, de elhatározom, akármennyire álmos vagyok, kibírom. Azt akarom együtt aludjunk el. Így a tisztességes.

            Lehunyom a szemem. Pihentető, nagyon jó érzés. Kikapcsol az elmém. Már majdnem lecsukódik a szemem, amikor kinyitom. Nem akarok Zac előtt elaludni. Majd a karjai közt alszok el. Úgy biztos hogy jól alszok.

            Hirtelen ajtó nyitást hallok. Nem tudom ki az. Azonnal rájövök a hozzám szóló hangból.

-Lice? –kérdezi Zac. Azonnal megfordulok és mosolygok. Ami a kezében van, ott ahol áll, ledobja a földre és az ágy felé igyekszik. Arrébb csúszok. Felhajtja a takarót és bebújik. Felém tartja a két karját. Két kézzel megölelem és oldalt fekve a mellkasának érintem a homlokom. A karjai átkarolnak, magához szorítanak. Megint nincs póló rajta. Sosincs este rajta póló szerintem. Ha már háromból háromszor nem volt… A hajamra nyom egy csókot.

-Mi volt? –kérdezgetem.

Érzem hogy meghúzza a vállát. –Csak az érzéseimről meg a céljaimról kérdezgetett apukád. Amikor megkérdezte hogy mi célom van veled, annyit válaszoltam, örökre melletted maradni és veled megélni az élet jó és rossz oldalát is. Csak elismerően vállon veregetett. –csak az izmost mellére helyezem a tenyerem. Érzem ahogy dobog a szíve. A kézfejemre teszi a kezét.

-A szeretlek szó igazából gyenge kifejezés arra, amit érzek. –mondja a semmiből. Egy kicsit közelebb húzódom még jobban.

-Tudom. Nálam is. –vallom be, de már annyira fáradt vagyok, hogy lecsukódnak a szemeim.

            Még mielőtt teljesen elaludnék, Zac elengedi a kezem, a hátára ejti, olyan közel von a testéhez, hogy nulla távolság. Először a hajamra ad egy csókot. A karjai óvón védenek meg mindentől. A rossztól legfőkébben.

A fülemhez hajol.

-Ha rosszat álmodsz, én leszek a vigasz.

            A fejemre helyezi az állát, és mélyeket lélegzik, mielőtt teljesen elaludnék.

 

 

            Reggel ugyanarra a testtartásra ébredek, mint amire elaludtam. Zac még mindig ugyanúgy ölel. Most nem vagyunk se én se ő leizzadva. Hirtelen a telefonom üzenethangjára pattannak szét a szemeim. Emma, az istenit! Minek zavarsz ilyenkor? Nem veszi észre abból a negyven kitett képből hogy Zac itt van nálunk. Az íróasztalomon van a telefonom. Én oda biztos nem megyek el. Megint pittyen egyet. Szarom le. Nem érdekel. Pont eldöntöm ezt, amikor óvatosan Zac megmozdul. Azonnal rá emelem a tekintetem. Álmosan, kisfiús mosolyt villant rám. Istenem, azok a szemek!

-Jó reggelt, Zac. –köszönök neki. Még jobban elmosolyodik.

-Ennél szebb reggelre nem ébredhetek. Pont aznap reggel, amikor betöltöm a tizennyolcat… a lány mellett ébredek akit a legjobban szeretek. –Eleinte el sem jut az agyamig a mondata első fele csak a második. Majd felfogom. Kis híján kiesik a szemem a helyéről.

-Basszus! Ma van a szülinapod? Még ajándékot se vettem… -kezdenék bele a pánikba. Zac ekkor a mutatóujját a számra helyezi. Még olyan nyűgös és fáradt képet vág. Semmi más szó nem jut eszembe csak az ennivaló.

-Lice, nekem már az is ajándék hogy te vagy nekem, még hogy ajándék? Hagyjál már. Nekem az egy tökéletes ajándék, ha anyukád ilyen finom sütijeit ehetem és közben átölelhetlek és csókolhatlak. Lice, más nem számít. El ne menj nekem bármit is venni! Nekem te vagy az ajándék.

            Arra a pimasz mosolyának szélére adok egy halovány csókot. Hirtelen eszembe jut valami.

-Annyiszor gondolkodtam azon, hogy igazából miért nem kell március 24-én suliba menni soha?

Meghúzza a vállát és kihallom a hangjából a vigyorát. –Hát Zac Somy születésnapján nem szabad iskolában rohadni!

-Istenem! –kiáltok fel és nevetni kezdek. Ez cuki poén volt. A másik oldalamra fekszek. A bal oldalam már teljesen elzsibbadt. Megint felpittyen a telefonom, de még mindig nem érdekel.

            Zac kezei azonnal a derekamnál találnak helyet. Kis híján a bőrömbe fúródnak az ujjai ahogy közelebb csúszik hozzám. Hátulról karol át. A fülembe suttogja a napi tervet.

-És mit szólsz hozzá ha az lenne az ajándékom hogy még egy kicsit csak itt döglenénk, aztán kimegyünk reggelire aztán bemegyünk egy kicsit a városba?

A hasam előtt helyezkedő kézfejére fektetem az enyémet. Elmosolyodok. –Tökéletes. Akkor is kapsz valamit, nem érdekel!

Mélyről jövőt sóhajt. –Jó, jó. Miről legyen szó? –érdeklődik.

Elmosolyodik. –Hogy hogyan képzeled el velem a jövődet.

-Hogy hogy hogyan? Simán. –vágja rá én csak elmosolyodok. Megszorítja a kezem. –És te?

-Olyan egyszerűen mint ahogy levegőt veszek. –válaszolok. A hajamra ad egy csókot.

-Lice. Ha tudnád hogy mennyire szeretlek…

Felrántom a szemöldököm. Nem látja de biztos tudja hogy ezt csinálom. –Zac. Ha tudnád hogy mennyire tisztában vagyok vele…

            Egy hirtelen mozdulattal megfordít. A szája pedig újra megtalálja az enyémet. Rám nehezedik kissé. A hátába markolok. Olyan szorosan szorítják az ujjai a derekam környékét hogy nem szeretném ha lila Zac-ujjbegy nagyságú foltok lennének rajtam. De tudom hogy imád. És én is. Viszonzom a csókját.

Ennek nem lesz egy ideig vége…

 

Oldal: II. rész 1. fejezet
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat