El sem hiszem hogy Jack áll előttem. A BoyzIsland frontember. Épp mosolyra húzódik a szája. Egy elegáns fehér ing fekete szaggatott farmerral, és kissé rendetlen tejföl szőke hajjal.

Életemben erről még álmodni sem bírtam volna. Ami még hihetetlenebb, hogy míg egy három hete még arról álmodoztam, hogy valahogy Gavril fog itt állni… nem, mert Zac. Ez a három hét elég volt arra hogy megváltozzak teljesen. Az életem felboruljon. Jack kinyújtja a kezét felém. Félénken megfogom majd háromszor megrázzuk egymás kezét.

-Nagy megtiszteltetés a Wave Resque főnökével együtt dolgozni. –mondja. Csak elmosolyodok.

-Már SomIster. –vágom rá, mire Zac kissé szorít az ujjainkon. Felnézek rá. Ő meg le rám. Szinte egész tegnap este kettőnknek kellett táncolni. Annyira fájtak a végére a lábaim, hogy rendesen Zac tett be a kocsinkba. Nem ittunk sokat. Még a cider üvegek fele megvan, csak ötöt ittunk meg. Apu nem tudom milyen fejet vághatott. És nem is akarom egyenlőre megtudni. Majd este foglalkozok ezzel a témával.

            Megjelenik a BoyzIsland többi tagja is. Jack mögött megjelenik a többi három tag. A másik énekes, Brandon. Fekete kissé seprű típusú haj. Egyetlen hajszál sem áll el a fejétől. Emma volt oda meg vissza érte. Rám mosolyog. Azonnal megértem hogy miért volt bolondulva Emma érte. Brandon mellett Aaron és Michael jelenik meg. Ikrek. Mindkettőnek kicsit hullámos barna haja van, fűzöld szemekkel.

Zac engem néz. Én biztos boldog arcot vághatok, mert kicsit közelebb lép hozzám. Brandon összecsapja a kezét.

-Hát akkor kezdjük a próbát. Van egy elképzelésünk. –mondja, én bólintok. Brandon egy bizonyos helyre lép. Egyszerre indulunk meg Zac-kel, mire elnevetjük magunkat és inkább én állok oda. A helyre lépek, ahova Brandon mutat. Biccentéssel díjazza az igyekvést. Zac-nek is megmutatja a helyét. Elénk áll.

-Annyi kérésünk van hogy a táncból két dolgot érezzenek a klipet megtekintők: vágytok egymásra de te –mutat rám –félsz attól hogy szomorúságot hoz rád, ezért mindig próbálsz távolságot tartani tőle, de a vége felé már nincsen távolság. Értitek, ugye? –kérdezi mi meg bólintunk. Kicsit nehéz lesz távolságot tartani de hát ettől tényleg izgisebb lesz a klip.

Brandon odabólint a többieknek, Jack is mellé áll és énekpróbát tartanak, nekünk az alá valamit ki kell találni. Ez fel lesz véve videóra és ezt fogjuk begyakorolni.

            Elkezdenek énekelni, én gyorsan leguggolok. Zac áll fel először. Csak úgy ide-oda lépeget, rázza párszor a vállát, majd mintha meglátna, erre én is felnézek. Felállok. A vállammal játszok kicsit, jobbra-balra lépek a lábaimmal. Összenézünk. Egyszerre felemeljük a kezeinket, először a balt a bal vállamra, majd a jobbat a jobbra, kicsavarom a kezem, először a jobbat majd a balt. Ezalatt Zac is ugyanezt csinálja. Felemelem körülbelül szemmagasságba a kezem, kézfejjel kifelé, párat illegetek rajta, lecsavarom az oldalamhoz és párat közelebb lépünk egymáshoz. Belekavarjuk a kedvenc lépéseinket. A hasa és mellkasa környékére teszem a tenyerem, és míg ő hátra, addig vele együtt én előre lépek. Átfogja a derekam, a vállára teszem a kezem, egy kicsit párat így lengedezünk együtt, majd a mellkasára teszem a kezem, és mintha ellökném magamtól. Direkt a felvétel miatt csalódott arcot vág. És én is. Zac próbál közeledni, de én féltő arcot vágok és próbálom magamtól távol tartani, ezt még pedig úgy, hogy a lábammal ide-oda lépek, közben van hogy megfordulok a tengelyem körül, amikor nagyon közel kerül, ellököm magamtól. A zene nagyon jó a háttérben. Végre egy új BoyzIsland zene. Harcias. Összetört szív. Féltő, csalódott a zene ritmusa és hangzása. Pont olyan, ami illik a táncunkhoz. Már a refrén előtti résznél vagyunk. Az előbb levetettem magam a földre, most Zac felránt és a két kezébe fogja az arcom, közel lép. Túl közel van. Annak a lánynak, akit alakítok a klipben. A klipben már nem bírom ellökni magamtól, igazából meg sosem akarnám. Az oldalára teszem a kezem és felnézek. Tovább táncolunk. Hallom, nemsokára vége és Brandon, aki már nem énekel, nagyon hevesen tapsol. Már csak Jack és Aaron van, Michael is becsatlakozik a tapsolásba. Mi még mindig táncolunk. Jack még két mondatot énekel. Úgy érzem. Szeretlek. Zac megcsókol ennél a mondatnál. Nem tudom hogy örülnének-e neki ha a végén lenne benne csók, de ez most mindennél jobban esik nekem. Viszonzom. Ez a csókunk inkább szenvedélyes, mintsem durva. Azt árasztja, hogy ő is ezt gondolja. Közelebb lépek. A karjai azonnal a hátamra találnak. A karjaimat a hátára tekerem. Két másodperc múlva elhúzódik. Nagyon elkeseredek. De a mosolya kárpótolja a szomorúságomat. A BoyzIsland-hez fordulunk. Mindenki tapsol. Eláraszt a magabiztosság.

-Fiúk, ezen –mutat Jack ránk –kell bármit is csiszolni?

Mind a hárman rázzák a fejüket. –Ez úgy volt tökéletes, ahogy volt. –mutatja felénk felemelt hüvelykujját Aaron. –Majdnem eltereltétek a figyelmemet a szövegről…

Zac hirtelen belevág a szavába. –Ugye csók maradhat? Szóval… ööm… nem bírom ki Alice csókja nélkül. –lenéz rám büszkén és boldogan.

-Ja, persze. –mondja mosolyogva Jack.

-És meséljétek már el nekem a történeteteket. Szeretném hallani. Sok tündérmesét hallottam már, hallani akarok egy igaz történetet is.

            Egymásra nézünk Zac-kel. Mögém lép. A hasam előtt összekulcsolja a kezét. És mesélni kezdünk. A BoyzIsland csak mosolyogva minket és a történetet figyeli. Egyiknek sincs telefon a kezében. De jó, legalább nem lesz publikus a történetünk…

 

 

Nagy nehezen befejezzük a történetünk mesélését. Jack elismerően bólogat.

-Nagyon tündérmesébe illő. Alice nagyon szerencsés csaj. –mondja és rám kacsint. Visszakacsintok. Úgy látom egy híres fiatallal spanolok éppen. Egy ideig a suliról beszélünk. Mesélek Tináról és Emma elleni merényleteiről.

Aaron a fejére csap. _istenem, és a szuka nem veszi észre magát?

Sose hallottam még ezt a kifejezést Tinára, ezért elröhögöm magam. –Mert mit hittél? Persze hogy nem.

-Hülye csicska.

-Az. –válaszol helyettem Zac. Túlságosan haragos az arckifejezése. Ezt nem Emmáék miatt mondta.

-Mi a baj? Látom valami van. –mondom neki megfordulva a két kezét megfogva, szemben vele. Lenéz rám.

-Biztos nem mondtam még. Valamelyik nap összefutottam vele a városban. Talán tegnap. Odaáll elém és azt álltotta hogy Alexet szereted. Én bemostam a csajnak. Aztán elkezdtem gondolkodni, ahogy mentem haza….

A bizonytalansága összeszorítja a szívem. Istenem, ezt hiszi? Hisz annak a kis picsának? Mit ronthattam el? Szó nélkül elengedem a kezét és két kézzel átkarolom. Óvatosan a hátam és derekam környékére teszi a kezét és simogatni kezdi a hátam le-fel. –Nem. Sosem kellene Alex. Nekem te kellesz. Honnan vetted azt hogy talán igaz?

-Túlságosan szeretlek ahhoz hogy elveszítselek. –válaszolja majd felemeli a fejem és nagyon lágy csókot nyom a számra. Ebből a csókból a félelme jön át. Viszonzom. Most inkább én csókolom erősebben. Ezzel próbálom a lelket tartani benne. Ha ezer fiú közül választhatnék, akkor is Zac-et választanám. Tudja. Csak Tina megijesztette.

Elhúzódok és a mellkasára helyezem a fejem, a homlokom a nyakához ér. Ahol a bőrünk összeér, nem tudom megmondani milyen érzés, de mintha lenyugtatna. Még jobban.

-Lice, mondanom kell valamit.

Felnézek rá. A két csodálatos szeme a napfényben szinte szürkére színeződik. Látom hogy a hátunk mögött figyelnek a BoyzIsland-es fiúk, de egyiknek sincs megint telefon a kezében. Csak a tündérmesénk nézésére vannak rákattanva.

-Mondjad. Ugye nem hagysz egyedül? –kérdezem. A félelem rám is rám ragad. Csak nehogy higgyen Tinának mert megnyúzom azt a tyúkot.

-Soha. –elmosolyodik és megsimítja az arcom a kézfeje külső felével.

-Amikor a szemedbe nézek, két dolgot látok. A jövőmet. És a te jövődet, velem.

Ez annyira meghat, hogy egy könnycsepp végig gurul az arcomon. Hogy mondhat ilyeneket? Mindig is átlagosnak gondoltam magam. Egy hete bizonyítja nekem Zac, hogy egyáltalán nem vagyok átlagos. Neki biztos nem. És csak is neki akarok megfelelni. Senki másnak.

Lecsókolja az arcomról a könnyet és nagyon közel von magához. Szorosan ölel. Olyan szorosan nem, mint amikor izzadásig csókolóztunk, de ez is közel olyan. A vállára hajtom a fejem és mind az öt BoyzIsland-es szívet mutat felénk. Csak elmosolyodok és lehunyt szemmel tovább ölelem Zac-et.

 

 

Zenét hallgatok. Azt, amire táncoltunk tegnap. Az, ami életem végéig boldogságot hoz rám mostantól. A kedvenc zeném. Úgy tekerek a biciklivel, mint még soha. Egy pillanatra elengedem a kormányt és szétteszem a kezem. Belekap Zac pulcsijába a szél. A hajamat kapdossa a szél. Lehunyom a szemem. Ez a helyzet annyira letud nyugtatni. Abbahagyom a tekerést, a lábam is csak a pedálokon van. És csak gurulok előre. Zac kék szemei kezdenek el a szemeim előtt lebegni. Aztán mintha hátrébb kerülnék, már az egész arcát látom. Mosolyog. Egyenesen a szemeimbe. Tudom hogy ez most csak az agyamban létezik, nincs itt velem, ezért akármennyire megakarnám csókolni tudom hogy lehetetlen, csak a levegőt csókolnám. Totál hülyének meg inkább ne nézzenek az emberek az utcán. A kép megint hátrébb kerül. Már a hihetetlen felsőtestéig látom. Megint hátrébb, már az egész lényét látom. Felül semmi sincs rajta. Az az izmos test… mindjárt egy vödörnyi olvadt fagylalt lesz belőlem! A szokásos bézsszínű farmerja van rajta. Hirtelen kipattan a szemem és ami az előbb az agyamban volt már teljesen kiszáll. Leengedem a kezem az oldalamhoz, megrázom a fejem és tovább tekerek a biciklivel.

Már eléggé elfáradnak a lábaim, mire hazaérek. Direkt arra mentem, amerre motoroztunk pár napja. Újraéledtek bennem az emlékek. Ugyanúgy nézett ki minden, mint aznap. Ugyanolyan fakó szín olt minden, de olyan csodálatos… és nagyon nyirkos volt a levegő.

Leteszem a helyére a biciklim, kikapom a kosárból azt a kisebb hátizsákot, amit magammal vittem és kopogás nélkül benyitok. Ilyenkor csak anya van otthon. Épp mosogat. Megpróbálok ellopózni mögötte. Hátha sikerül. Nem akarok a tegnapi kocsiba-berakom-Alicet-ről beszélni. Aou tuti hogy elmesélte neki, de nem akarok beszélni róla. Én biztos nem fogok arról beszélni, hogy már tucatszor csókolóztam Zac-kel meg már nemegyszer aludtunk együtt. Tuti hogy félreértené. Azt meg nem akarom. Ellopózok mögötte, de észreveszi hogy valaki elment mögötte mert megfordul és észrevesz.

-Szia. Megjöttem. –vágom rá még mielőtt elkezdhetne beszélni.

-Hogy ment a klip próba? –érdeklődik. Ez jól kezdődik. Remélem nem térünk ki Zac-re.

-Nagyon jól. Azt táncoltuk, amit gondoltunk és el voltak ájulva a BoyzIsland-esek. –és ezzel nem is túloztam. Dagadok kissé a büszkeségtől. Ha Emma majd meglátja a közös képemet Brandon-nel, ő lesz a legirigyebb a világon.

Bólint. –Akkor jó. Figyelj, beszélni akartam veled. –abbahagyja a mosogatást, elzárja a vizet, megtörli a kezét és az asztal egyik székéhez invitál. –Mostanában eléggé el voltál havazva. Az a srác, aki idejött… tudok róla. Nem apádtól. A szüleitől.

            Épp vizet iszok. Félrenyelem az utolsó mondatánál a vizet és elkezdek köpködni összevissza. Anya mögém ugrik és elkezdi a hátamat ütögetni. Én meg majd’ megfulladok az oxigénhiánytól. Szerencsére egy idő után kitisztul a légutam és nagyon mélyen fellélegzek. Huh, ezt túléltem. De hol is tartottunk? Ja, a szüleitől tudja. De… hogyan? Ismeri a szüleit? Na nekem lőttek!

-Alice. Még nem mondtam? Zac édesanyja a kolléganőm volt még az előző munkahelyemen. Naponta tartjuk a kapcsolatot és elmondta nekem mert tudnom kell róla. Azt mondta Zac is tagadta előtte, aztán kiszedte belőle hogy hétfőn jöttetek össze. Most vasárnap van. –lehajtom a fejem. Csak egy hétig bírtam? Zac csak pár napig. Ügyesek vagyunk, mondhatom. –Miért nem mondtad el?

-Úgy sem engedtétek volna. –vágom rá azonnal csalódottan. Nem is tudom hogy éltem volna túl hogy anyáék azt mondják hogy nem, közben belül másra sem vágyok csak arra hogy együtt legyünk. Nem bírtam volna ki.

-Alice. Ha elmondtad volna az elejétől kezdve hogy mi volt Gavrillal meg mi van Zac-kel… engedtük volna. De így most kénytelen vagyok kérdezgetni. –a tenyerembe temetem az arcom és mindketten elnevetjük magunkat. Ilyen hülye nem lehetek! Teljesen azt hittem hogy majd agyon leszek piszkálva. Félreismertem a saját anyámat. Amikor végre valahára befejezzük a nevetést, anya kérdezgetni kezd.

-Szóval… azon a duós versenyen kezdődött?

-Mondhatni. Vagyis nem. –vágom rá, mire felrántja a szemöldökét. –Igazából ez úgy kezdődött, hogy volt tavaly az a táncfeszti. Ott együtt táncoltunk.. mivel mindenkivel táncolnom kellett –teszem még hozzá gyorsan. Mély levegőt veszek. Anyában megbízok. Elmondom neki a bizsergést. –És ott történt, hogy amikor véletlen, akár nem, mindkettőnknek bizsergett a bőre. Eleinte nem tudtuk, mi ez.

Anya kicsit elgondolkodva nézelődik. Leginkább a hajamat fürkészi. –Aztán hétfőn a duós versenyen megbeszéltük hogy valamelyik nap találkozhatnánk, de már másnap taliztunk és ott, igen. Ott kezdődött el igazán minden. –visszaemlékezek. –Másnap… vagy aznap láttam a lesit? Már nem is tudom… -gondolkodok. Tényleg nem emlékszem hogy a lesi mikor jelent meg rólunk. Mindegy. –Az a lényeg hogy nagyon pozitív kritikák jöttek. Aznap este, amikor felkerült a lesi, azon az estén jött át Zac. Emlékszel? –kérdezem de azonnal bólogat.

Nagyon mosolyog. –Igazából örülök neki. Nála jobban senki sem szeretne mint férfi. -és nem a fiú szót használta! –Az édesanyja mondta nekem hogy Zac annyira erősen szeret téged, hogy talán még a saját anyukáját sem szereti jobban. És ez nagyon nagy szó. Zac mindig őszinte a szüleivel, de erről nem hazudott. Tudja mert látta rajta.

            Úgy érzem hogy mindjárt kizuhan a mellkasomból a szívem. Nagyon megtelik azzal az érzéssel, amikor megölel. Békesség, nyugodtság, mérhetetlen szeretet és vágy. Anya biztos látja rajtam hogy elkalandoztam, mert megfogja a karom. –Most tudni akarom hogy mi történt köztetek. De mindent.

            Na ettől féltem. Igazából az, amire biztos gondol, nem volt. Jó, kezdjük el sorolni.

-Hát… körülbelül úgy tízszer csók, sokszor ölelés, kézfogva séta…

-Nem arra gondoltam. Arra, amikor nálunk volt és amikor te náluk.

Oké, elönt a pír. Észreveszi anyu, és olyan fejet vág mint aki mindjárt elájul a döbbenettől. Felé tartom a tenyerem mintha távol akarnám tartani. –Nyugi, olyan messzire én sem mentem el!

-Már megijedtem. –mondja és mélyről jövőt sóhajt. A szívére teszi a kezét. Én meg tovább beszélek.

-Amikor itt volt nálunk csak egy hosszú beszélgetés volt meg legalább egy óráig tartó csók. DE CSAK CSÓK! –emelem ki a mondatot. –Meg csak együtt alvás de semmi olyan durvaság.

-Tudod hogy tizennyolc évesen már arra is vágyik…

Ennyire hogy lehet egy beszélgetés égő? –Tudom de addig mg nem vagyok kész addig nem akar. Ő mondta. –magyarázom de úgy látom ezek süket fülekre találnak.

-Ha megtörténik szólj. –csak pillázok. Még csak azt kéne!

-Anya, biztos nem lesz még egy pár évig! –szólok rá. A szívére teszi a kezét.

-Azért mondom. Még valami. –még megfogja a karom, mielőtt mennék a szobámba Zac-kel beszélni. Erről mindenféleképpen tudnia kell.

-Ha vele egyidős lennél… már megtetted volna?

Most nem tudom milyen válaszra vágyik. Ennél a kérdésnél azt válaszolnám, ami kisüt a szeméből hogy akarja hallani. De most nem tudom. Mondjam azt hogy igen? De olyan nehéz ezt az egy szót kimondani!

Csak bólintok. Nem bírom kimondani ezt a szót. De mást kitudok. –Anya, én szeretem! Igazán.

-Elhiszem. –mondja és bólint. Haloványan mosolyog. –Mit szólnál hozzá, ha ma estére áthívnánk őket?

Először fel sem fogom mit mond. Áthívni őket. Várjunk. Kiket? Zac-éket? Itt lesz velem? A szüleink előtt? Itt lesz? Te jó istenem! Szinte az egész asztalt fellököm és anyához rohanok hogy nagyon szorosan átöleljem. Kis híján megfojtom úgy ölelem. De én most mást nem érzek csak boldogságot. –Átjöhet?

-Persze. Azért akartam veled beszélni, mert így is úgy is akartam beszélni Gaby-val, de így már két legyet csapunk egy csapásra. –mondja mosolyogva.

Elengedem. Az ajtóm felé nézek. –Akkor megyek és csodálatos rendet rakok.

-Az jó lesz. Tudod hogy Zac mit szeret enni? –kérdezi.

Meghúzom a vállam. –Ezt még nem tudom róla. Majd megkérdezed. De minek akarsz főzni ha csak átjönnek?

-A te döntésed hogy itt alszanak-e vagy nem.

Felsikkantok. A tenyerem a szám elé kapom. Még hangosabban felsikítok. Eszembe jut a jövőnkről szóló szövege, amit ma délután lőtt el a BoyzIsland előtt. Kis híján megint elerednek a boldogságkönnyeim.

-A világon a legboldogabb lennék, ha vele aludhatnék. Újra. –mondom kis híján felrepülve. Anya csak átkarolja a vállam.

-Akkor menj és pakolj el. Tégy csodálatos rendet.

-Azt teszem. –mondom és szinte szökdécselve megyek a szobám felé.

            Életem legjobb délutánja és estéje lesz. Ennél még az izzadás is semmi volt. Ez lesz csak a ráadás! De boldogan fogom megölelni ha az ajtóban fog áll a szüleivel. Csak odafogok futni és úgy ölelni, ahogy csak bírom. Beleszagolok a pulcsijába és ez felébreszt. Az istenit! Foglalkozz már Alice Hollister a pakolással! Mire idejön életed értelme, rendnek kell lennie.

            Körbenézek. Az újságok amiben a Handsome Boyz szerepelt, szét van dobálva. Pár kispárna is lent van a földön. Meg eléggé áporodott szag van.

                                   Basszus. Hol is kezdjem?!

 

 

                                   VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

 

Oldal: 12. fejezet
Hollister- Wave Resque és SomIster - © 2008 - 2024 - hollister-waveresque.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat